Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)
kívül állottak a logika keretein. Nem tudom, honnan veszi Kant azt a magyarázatot ehhez az esethez, hogy az okságot mi belemagyarázzuk a dolgokba. A dolgokban magukban van az okság... Vörösmarty után most még Kant is. Mi lesz ebből?- Valami kozmikus összefüggés volt Emilé, az autó és én közöttem, ami visszautal valami egészen primitív emberi életformára. Az ilyen közvetlen és erőteljes veszedelem jelzése még artikulálatlan, hasonlítható joggal a kotló kotyogásához, amivel a csirkéit maga alá hívja, mihelyt jön a héja. (Kíváncsi vagyok, vajon nem veszedelem-e a héja, hanem csak a kotló megismerőképessége adja hozzá a héja fogalmához a veszedelem transzcendentális fogalmát. Az állati sorban valóban oly transzcendentális fogalomnak sokkal megfelelőbb a veszedelem, mint az okság.) De továbbmegyek, és hasonlítom azt a jelzést sok egyébhez, mint például a gyermek sírása, amikor megéhezik, és az anyamell ízlelése. De mit csúfolko- dom (mert ezt gúnyos formára kell átírnom), mondják, hiszen Kant maga is azt mondotta, hogy a tapasztalatra szüksége van a megismerésnek. A tapasztalat megelőzi a tiszta ész munkáját. Amikor jövendő költő és professzor Sz így elmélkedett, a városközponttól távoli Lázár utcában (amely ma a kezdeteket dokumentálja) még hóstáti szekerek jártak. Az ő kis családi házukban pedig akkoriban már nemigen hallatszott gyereksírás. A hat gyerek túl volt ezen a sírós időszakon. És hogy a kotló hívhatta-e a csirkéit? Sebestyén sok évtizedes emlékei szerint gondosan ápolt virágok húzódtak meg a kerítés mellett. Az idős mama pedig feszesen ült egy nagy karosszékben. Sz korán behozta a zárt portára Kantot. Nem azzal a könnyedséggel, ahogy a fiatal G - aki bizonyára sosem járt a Lázár utcai otthonban - aposztrofálta a német mestert. Igaz, ő egy „csöpp füzethez" kapcsolta kommentárját, a „kolosszi méretű" nagy kritika előtti korból.- A szellemlátó sorainak gondolatköntöse alig mondható súlyosnak, és semmi esetre sem a Kritikák érczubbonyai mögött lobog a gondolat lelke. Könnyű königsbergi posztót öltött magára. Ez a posztó mindenekfölött tartós, sűrűn átvarrott, ám a szövése könnyed. A gondolat ötleti fénye a nap elé emeli, s akkor látszik, hogy tisztán csillog át rajta a fölvetett kérdés. Ebben a kanti szövegben hiányzik a vonatkozó mellékmondatok ama verhetetlen és főmondatokká tornyosuló falanxa: nem dogmatikus mondat, hanem szkeptikus. Levegőjük nyár délutáni angliai ég, éles körvonalak, tiszta mezők, ahol a gondolat atletizál, és pontosan méri a teljesítmény fokát, s azonkívül voltaire-i is - nem annyira szellemben, mint inkább az ész működésében s a gondolat siklató játékaiban a megoldás körül. A kanti stílus legénykora ez a szöveg, kirándulás a königsbergi mezőkre... Sebestyén méricskéli a kétfajta mondatfűzést. Mintha Sz készülne filozófusnak, és G a maga tetszetős publicisztikai szövegezésével költőnek. A gondolat atletizál... Hol fordult meg a pálya? A kolozsvári Erzsébet út magasságából ugyanis aligha tulajdonítanánk G-nek ezt a könnyedséget, lírába oldott korai filozófiatörténetet. Sz-től nem maradt később sem idegen az akár önmagával vitázó dialektika, de például a szabédi Nagyréten vitathatatlanul átlendült poézisbe, nem akármilyenbe. 74
