Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Füzi László: Megérkezés: III. rész

A szerkesztő, mondjuk egy irodalmi folyóirat szerkesztője, manapság már alig-alig kap visszajelzést, s az író sem látja, miképpen reagál munkájára egy- egy olvasó.

Új munkámnak ezt az áttételességét szoktam meg a legnehezebben. Nehezen szoktam meg, hiszen otthon, amikor a kertben dolgoztam, mindig közvetlenül, vagy pár nap vagy pár hónap elmúltával láthattam a munkám eredményét. Az iskolában is érezhettem a diákok érdeklődését, az olvasóhoz viszont elvont, áttételes viszony kapcsol.

Nehéz feladat volt annak a megtanulása, hogy miképpen lehet írásokban létezni.

28.

Éppen az egri éveim alatt, akkor, amikor a folyóiratoknak nagy volt a megbecsültségük, s nem mellőzhető társadalmi súllyal rendelkeztek, szóval, amikor abban a körben, amelyikben magam is éltem, közvetlenül érvényesült a hatásuk, az írást és a szerkesztést társadalmi cselekvésnek gondoltam.

Meglehet, akkor sem volt az.

Elvont, elméleti tevékenység volt, s az olvasóikban merült fel a társadalmi cselekvés lehetősége.

29.

Azzal, hogy Egerből Kecskemétre költöztünk, más is eldőlt az életünkben.

Eldőlt, hogy egyikünk sem tér vissza a maga szülőföldjére.

Eldőlt, hogy családunkkal magunkra maradunk.

Az utazások, az, hogy megyünk haza mindkét irányba, s hogy szüléink, testvéreink is jönnek hozzánk, nem tudták helyettesíteni a nagycsaládban való létezést.

Ma már társadalmi szinten is egyre erősebben megmutatkozik a család-nagy- család hiánya. Teljes családban is kevesen élnek, tudni kell, hogy a magyarországi házasságok több mint fele válással végződik, nagycsaládban pedig talán már senki sem él, noha a normákat és a biztonságot pár generációval ezelőtt a felnövekvő gyermek számára még a nagycsalád teremtette meg.

Sokat gondolkodom azon, hogy az otthoni világgal kapcsolatos hiányérzeteim összefüggnek-e a nagycsalád elvesztésével. Amikor egyszer, már a szüleim halála után, végigjártam a temetőt, közelebbi és távolabbi rokonok nevét láttam a sírköveken-fejkereszteken, viselőik úgy mentek el, hogy haláluk hírét sem hallottam. A következő alkalommal, amikor otthon voltam, a beszéd régen hallott halk mormolása tűnt fel, a nyelvnek a csak otthon megtapasztalható sajátos ritmusa. Ekkor beszélgettem rokonokkal és nem rokonokkal, az utcában lakókkal és a távolabb élőkkel, közben pedig hirtelen végigfutott bennem a felismerés, hogy rosszul tettem fel magamnak a kérdést. A nagy család és a közösség nem állítható szembe egymással, a nagycsaládnak az volt a funkciója, hogy a maga ezernyi elágazásával a közösséghez kapcsolja a növekedő gyermeket.

47