Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Tarján Tamás: Visszaszámlálás: Grendel Lajos: Négy hét az élet

mozaikok összerendeződnek: a nem lineáris, lapozgató-ismétlő olvasás kedvez - minden befogadói nehézség nélkül - a műnek. A strukturálás oly mesterien komprimált hogy bízvást regisztrálható az alapanyag drámai természetűként is. A hazatérés-szituáció, az utolsó (vagy talán utolsó) összegző-újraélő-értelmező szétpillantás kiterjedtségében is fókuszált volta, a párbeszédbe rendezett sorspásztázó fő diskurzus, a lényegszerű tudati-lelki szint (benső) zártsága hívogató lehet a próza színműmagját kibontó átirathoz, s Grendel eddig még úgysem igen akadt a dramaturgok horgára.

Az esetleges színházi potenciált nem erőltetve is szembeszökő a motívumok közt a három nővér az emlékezésfolyamatot uraló-végigkísérő motívuma. Klementina, Vilma és Angéla (utóbbi volt Sanyi anyja) sokszor néniként említődik, hiszen a tényleges cselekményidőben már egyikük sem él, de lelkűk, lényük mintha visszajárna a házba, melyet hajdan laktak. Fiatal énjük is fontos szerephez jut: a kevéssé bemutatott Angéla és a körvonalazottabb Vilma előtt főleg Klementináé. O, a Füzély Lóránt tűzoltóparancsnokba minden bizonnyal reménytelenül szerelmes, vénkisasszonynak maradt nővér sorsával és jellemével is viszonyítási pont. Ifjúságában egy megszálló orosz katona néhány napra magával ragadta és megerőszakolta. Erről a család nem vesz tudomást, lehetőleg csak virágnyelven, eltűnésként, elveszésként hozzák szóba. A történelem, a tények eltagadása, félre- vagy átmagyarázása, a hazugságba páncélozódó erkölcs nyilvánul meg e gesztusban, melyért legkevésbé az utóbb kissé bolond(os)nak, titokzatosnak, hallgatagnak tartott - Sanyi szerint már az avítt, kikopott neve miatt is kudarcra kárhoztatott -, a maga módján bölcs és szeretetre méltó (és, mint maga mondja, becsaphatatlan) Klementina felelős. A világos beszéd általában nem mindig kenyere sem a középpontba állított kisvárosi polgári családnak, sem egyedeinek, sem magának az egész városkának. Az események megkerülése, fátyol borítása, késleltetett tudomásulvétel: szívesen járják ezt az utat. így azután Sanyi ébredező, labilis önkritikája is életvétségként érez rá a belőle sem hiányzó hamis szeméremre, mismásolásra, mely a téveszmék mellett megcsontosodó előítéleteket is eredményez.

Ebből az elbódító körből Sanyi gyermekei már nagyobbrészt kivonták magukat. Mindketten elszakadtak megözvegyült apjuktól, s bár Krisztina megújítja vele a szülő-gyermek kapcsolatot, ez csak konfliktusosán sikerül - mint felidézett karácsony délutáni találkozásuk megtörése tanúskodik róla: „Krisztina szeretett volna egy kis vidámságot varázsolni a röpke félórába, amíg maradt, de hamar belátta, hogy kár erőlködnie". Öccse, Dani - akiben Klementina bizonyos szilárd, csökönyös, különc vonásait látják újraformázódni - homoszexualitása miatt kerül távol a fia másságát megbocsátani képtelen (és bizonyosságszerzés céljából gyermeke után egy melegbárban megalázóan kémkedő) apjától.

Sanyi a színésznői pályáról daccal, csalódással letért Katit vette feleségül, nem tudva, az asszony „meredélyt vagy szakadékot" hagyott-e maga mögött a színészkedés fekete, áthatolhatatlan, eltemetett időszakával. Házasságuk nem volt boldog. A pszichés beteg, periódusonként az italba menekülő asszonyt ugyan egyes tulajdonságai markánsabb karakternek éreztetik párjánál - nem tesz lakatot a szájára, hajlik a nyers őszinteségre -, de sem magában, sem ketten együtt nem állják meg igazán az évtizedek viharait. Önmagukat és egymást kevesbítve telnek viszályos éveik.

Grendel Lajos úgy szövi tehát a történetet (mely a gondolatjellel kezdett hagyományos párbeszédeket negligálja, s az idézőjelekkel kihatárolt, más stílusértékű dialógusokat alkalmazza), hogy a Pozsonyból a gyerekkora világába (vissza)igyekvő Sanyi lezárult kapukat hagy maga mögött, és - bár erre nemigen számított - feltáruló kapuk fogadják a tárgyilag tapintható emlékbirodalomban. A hazatérés, múltazonosítás, újraértelmezés, belátás műveletei kétséges kimenetelűek. Az író ezt kicsiségekkel még hívebben fejezi ki, mint a nagyobb sodrású epizódok révén. A négy hét elteltével rokonaitól búcsúzó Sanyi hosszas vitába keveredik unokaöccse feleségével, Jucival: Klementina mákdarálójára bukkant-e rá a konyhában vagy egy másik eszközre. Számára a saját életelképzelései melletti bizonyság lenne vélekedésének beigazolódása: „Milyen csodálatos, milyen megható, hogy Klementina, szegény, már régóta nincs közöttünk, de lám, a mákdarálóján nem fogott az idő".

Az idő fog, s kifog. „Az emlékezet furfangos jószág. Sokszor kifog rajtunk" - látja be tessék-lássék módon mákdaráló-tévedését a számtantanár. Nem szorul bizonygatásra: a regény lappangó humora, a kettős beszédet sűrűn kijátszató karcossága bukik felszínre az ilyesfajta groteszk

126