Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról
Túl ezen, a kánonnak fontos szerepe van egy bizonyos közösség identitásának létrehozásában, felmutatásában, illetve megerősítésében is. Mindez azért lehetséges, mert - mint arra Bezeczky Gábor Kánon és trópus című tanulmánya felhívta a figyelmet - a kánon reprezentatív jellegű. Azaz, bár a kánon az irodalomnak csak egy része lehet, de mivel e kettő közötti viszony metonimikus és szinekdochés kapcsolaton alapul, a kánon tekinthető az irodalomnak, mint olyannak a reprezentációjaként.10 Noha Bezeczky csak szövegekre és az irodalomra vonatkoztatta megállapítását, a kánon reprezentatív funkciója más területekre is kiterjeszthető. Mesterművei által a kánon így reprezentálja az irodalmat, a zenét, a filmet, a festészetet, a szobrászatot, a színházat is mint olyat. Ha elfogadjuk, hogy egy adott közösség számára a kánon megtestesíti és megőrzi a megőrzésre érdemesnek ítélt tudást, értékrendszert, értelmező szokásokat és stratégiákat, illetve, hogy a kánonnak fontos szerepe van a kollektív identitás létrehozásában, felmutatásában, illetve megerősítésében, akkor ebből az következik, még tágabb értelemben, hogy a kánon reprezentatív funkciója felhasználható bizonyos virtuális és valódi közösségek megalakulására, fönntartására, reprezentálására, illetve megváltoztatására is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy adott társadalomban és adott történeti időben csupán egyetlen kánon lenne lehetséges, hiszen több valós és/vagy virtuális közösség létezhet egymás mellett is, egymástól radikálisan eltérő kánonokkal. A kánon azonban nem realizálódhat és nem is tartható fenn a maga konkrét helyszínei nélkül. Olyan helyszínek nélkül, amelyekben a kánon felidéződik, megtartódik, illetve újraértelmeződik. Azaz olyan helyszínek és intézmények nélkül, mint az iskola, a könyvtár, a múzeum, az államigazgatás, a különböző társaságok, az egyetem, vagy a színház. A kánon és különböző helyszíneinek kapcsolata kölcsönös, és a legitimáció kérdése köré összpontosul. Noha a kánon ezeknek a helyszíneknek és intézményeknek a legitimáló erejétől függ, a helyszínek és intézmények is függnek a kánontól, mivel a kánon ereje legitimálja őket. Ebből következően a helyszínek, az intézmények, illetve maga a kánon is a hatalommal áll összefüggésben. Ebben az értelemben tekinthetőek úgy is, mint a hatalom megalapozásának, fenntartásának, illetve megváltoztatásának eszközei. Ezeknek a szimbolikus, valódi, vagy akár virtuális helyszíneknek és intézményeknek tehát nem csupán az emlékezéshez, a kánonalkotáshoz és -fenntartáshoz van köze. Olyan lieux de mémoire-ként is funkcionálnak, amelyek által és amelyekben a kulturális és/vagy nemzeti identitás megalapozható, megerősíthető, illetve megváltoztatható a jelenben, sőt a jövőre vetíthető. Mindez bizonyos, az emlékezetre, illetve a kánonra irányított performatív műveletekkel érhető el, amelyek számos változó, szimbolikus jelentésre utalhatnak.11 Európában a 19. században kezdték el először a nemzeti alapon szerveződött közösséget autentikusnak tekinteni.12 Létrehozásának és legitimálásának egyik (nyilvánvaló) módja a nemzeti intézményrendszer kiépítése és a nemzeti nyelv megteremtése mellett a nemzeti kánon létrehozása volt. Ettől a pillanattól kezdve a (nemzeti) kánon és a nemzeti identitás összefonódott. Összefonódásuk azonban nem statikus, mivel a kánont gyakran újraalkotják, főleg akkor, amikor a hagyományok fragmentálódnak és az értékek polarizálódnak, illetve amikor a követendő rendet (újra) meg kell határozni. Ekkor jelenik meg a különböző közösségek között és az ezeket a közösségeket reprezentáló kánonok közötti hegemóniáért folytatott küzdelem. Ilyen esetekben az adott kánon (újra és újra) 10 Bezeczky 1998. 11 Lásd Nora 1999. 12 A szöveg nemzetértelmezése Benedict Anderson „elképzelt közösség"-gondolatát követi (Anderson 1983). 90
