Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Hevesi Andrea: Kőszeghy Péter újabb könyve Balassi Bálintról
Ahhoz, hogy az újszerű megközelítési módokat tovább vizsgáljuk a kötetben, mindenképp ki kell térnünk egy fontos, sőt, véleményem szerint a kötet legfontosabb, lényegi motívumára, mégpedig a Balassi-életrajz és életmű határozott, ám sajátos elkülönítésére, amit céljának tűz ki a szerző. Ennek ellenére Kőszeghyt olvasva néhány helyen mégis felmerül a gondolat, hogy az életrajzot beleolvassa az életműbe, ám újszerűsége abban rejlik, hogy a szerinte szükséges pontokon alkalmazza a biográfiai adatokat. Köztes álláspontot képvisel tehát a csupán a szöveget értelmezők és a pozitivista felfogás hívei között. Ez a tény pedig egészen kreatív, meglepő fordulatoktól sem mentes szövegértelmezési lehetőségeket tár fel. Elképzelései tudományos vitákat provokálhatnak. A Szép magyar komédia esetében például az Ajánlás szoros olvasatával jut el a megállapításig: Balassitól ez egy olyan nyilatkozat is lehet, miszerint tervezte szerelmes verseinek nyomtatott kiadásban való megjelentetését, ám az ellenérvekre is rámutat a szerző, melyből talán túl sok is van ahhoz, hogy gondolatát fenntartások nélkül elfogadhassuk. A Julia- és Célia-ciklus értelmezésében a leginkább megfogó, igen kreatív gondolat a Balassi saját maga által dekonstruált önéletrajzi fikciójának elmélete. Kőszeghy álláspontja (amit a Komédia részleteivel támaszt alá) az, hogy a Julia-ciklust alapvetően a beteljesült szerelem ciklusának szánta Balassi, ám Losonczy Anna elutasítása hatására - már ha az önéletrajzi fikció gondolatát fenntartjuk - a „sikertelen szerelem lírai önéletrajzát kellett létrehoznia". Ebből következik viszont a Célia-ciklus (a szerző által is elismerten bizonyíthatatlan) értelmezése: a ciklus verseinek egy része, melyek a Komédia ban is megtalálhatóak, talán a Julia-ciklus befejező darabjai voltak Balassi eredeti terveiben, s a sikertelen próbálkozás hatására kerültek ki e versek közül, s helyeződtek át az új szerelmet tárgyaló ciklusba. Azon említett „bizonyos pontok" egyike Célia, ahol a szerző alkalmazza az életrajz és a fikció kapcsolódási pontjainak elengedhetetlenségét. A Saját kezű versfüzér utolsó darabjából kiderül, hogy a fikció Céliája feltehetően valós személyt takar. Ez és a fent említett megállapítás együttesen ahhoz az értelmezéshez vezet, hogy a Julia- ciklusnak tulajdonképpen parodisztikus újraírása a Célia-ciklus, de a 16-17. századi paródia értelmében. Mindenképp megfontolandó e fejezet utolsó mondata: ,,[s] ha létezett is földi múzsája, immár öncélú költői játék, hisz célja: CÉLIA [CÉLJA]." A kötetben Kőszeghy ismét ismerteti a szerelemteológia és teológia között húzódó párhuzamot, melyet olvasatában létrehozott: a szerelmi témájú versekben a költő Venus fogadott fia, éppúgy, ahogyan a teológiában Krisztus megváltása által minden ember Isten fogadott fia lett. E párhuzam gondolatát a Fogadott fiú című fejezetben tárgyalja a szerző. A fent említett példák alapján talán érzékelhető az az új hozzáállás kiadói részről és szerzői részről egyaránt, mely reményeink szerint összegző, tudományos igényű, a legfrissebb kutatásokat is figyelembe vevő, ám a laikus olvasó számára is érthető és élvezetes nyelven íródó életrajzok megszületését segíti elő. A berögzött konvenciókhoz szokott (szakmában jártas) olvasók számára zavarba ejtő lehet a tudományos, mégis a népszerűsítő kötetek elvárásainak is maximálisan megfelelő kötetben közölt szakmai újdonságokkal való vitába szállás, személyes megítélésem szerint viszont mindenképp pozitív, frissítő elképzelés egy új szemléletmód kialakítása. És amint látjuk, szükség is van rá. Egy kérdés marad csupán: van-e szándék? (Kőszeghy Péter: Balassi Bálint 1554-1594) 127
