Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Füzi László: Megérkezés: II. rész
A folyamokból szinte lehetetlen kiemelni a meghatározó mozzanatokat. Abban, amit mondok, nincs történészi megfontolás, nem az utókorig eljutott ember mérlegelésével mondom azt, amit mondok, hanem az egykori olvasó emlékét felidézve. A sort, mondjuk, a Forrás 1979. szeptemberi száma nyitotta meg, ez a Fiatal írók Találkozójának anyagát hozta, a tanácskozást ezerkilencszázhetvenkilenc májusában rendezték meg Lakiteleken, Lezsák Sándor szervezésében. A számot már Egerben vásároltam meg, őrzöm azóta is. Ezen az őszön jelent meg az Életünkben Zalán Tibor Arctalan nemzedék című írása, ez az írás az önmaga helyét követelő fiatal irodalom jellemzőit mutatta meg. Ezerkilencszáznyolcvan februárjában a Forrásból pengével vágták ki Csoóri Sándor Egy nomád értelmiségi című írását, az írás másolatát Görömbei Andrástól kaptam meg Cs. Varga Pistáéknál, a Mozgó Világ ekkor már rendszeresen jobbnál jobb számokkal jelentkezett, 1980 decemberében jelent meg Andor Mihály számomra rendkívül fontos tanulmánya az oktatásügyről, az Életünk ezerkilencszáznyolcvan januárjától kezdte közölni Simonffy András Kompország katonái című, a történeti gondolkodásból eltüntetett magyar kiugrási kísérlet történetét feltáró történelmi kollázsregényét, a közlés majd csak a következő évben fejeződik be. A Tiszatáj ezerkilencszáznyolcvanban adja közre Csoóri Sándor A magyar apokalipszis című nagyesszéjét a második magyar hadsereg doni pusztulásáról, ugyancsak a Tiszatájban jelent meg, ezerkilencszáznyolcvankettő szeptemberében Köteles Pál írása Töprengés egy torzkép előtt címmel, ez az Ion Láncránjan Gondolatok Erdélyről című elhíresült könyvét ismertette, az írás közlése felvetette a szerkesztőség menesztésének kérdését. Ennek az évnek a novemberében jelent meg Bauer Tamás írása a magyar gazdaságról, ezzel a Mozgó Világ összeállításai konkrét gazdasági és politikai kérdések elemzéséhez jutottak el. Ezerkilencszáznyolcvanhárom augusztusában a Forrás adott közre súlyos anyagot a második szárszói konferenciáról, ennek az évnek a végén leváltották Kulin Ferencet, a Mozgó Világ főszerkesztőjét, a szerkesztőség pedig lemondott. Emlékeim szerint ezzel az eszmélkedés nagy szakasza lezárult, pedig csak ezt követően jelent Nagy Gáspár Öröknyár; elmúltam 9 éves című verse az Új Forrás ban, a Forrás népfőiskola-száma, s ezt követően menesztették a Tiszatáj szerkesztőit ezerkilencszáznyolcvanhatban. Az Új Forrás ban mindezeket megelőzve ott volt még a Szilágyi Ákos által elindított nemzetvita, a történéseket hosszan lehetne sorolni. Mindez nem állt önmagában, az írószövetség, és akkor már a József Attila Kör vitafórumként működött, számos író-olvasó találkozóra került sor, nem beszélve arról, hogy a folyóiratok példányszáma folyamatosan emelkedett. A Forrás 1979. szeptemberi számát máig őrzöm, amikor az Antológia Kiadó a Fiatal írók Találkozójának harmincadik évfordulójára emlékező kötetet készített, ezt a példányt adtam át a kiadónak, mert más bekötetlen példányt már nem találtunk.5 5 Fiatal írók Találkozója, Lakitelek, 1979-2009, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2009. Szerkesztette: Tóth Erzsébet és Agócs Sándor. 70