Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Füzi László: Megérkezés: II. rész
Nyilván ez volt a gond, hazánk felszabadulásának 35. évfordulóján az „orra bukva az avaron", s az, hogy „az ember mondja a magáét / mint akit nem vertek még szájon", s a többi vers. Az „én már csak dolgozni akarok, álmomban is / dolgozni felnőtt felelősséggel" sorok, mert a felnőtt felelősségre nem volt lehetőségünk. A verseket egyébként nem politikai céllal választottam, azaz nem a felszabadulás említése ellen, hanem inkább társadalmi, avagy szociális indulattal az adott világ ellen. Farkas Árpádot megőriztük magunknak, amikor Farkas Éva az iskolába került, Farkas Árpád egyik versének címe után nevezték az általa létrehozott együttest Dúdolónak, sűrűn énekelték: „Havazás lennék, lengőn áldó, t gyűrött arcokra, földre szálló, / vigasztaló-nagy csöndes ének, / lélegzete a mindenségnek." 15. Az iskolába katonai kollégisták is jártak, olyan fiatalok, akik, vagy ha nem ők, akkor a szüleik a középiskolai jelentkezésükkor vállalták, hogy az érettségijük után katonai főiskolára jelentkeznek, pontosabban, az érettségi után automatikusan mehettek tovább katonai főiskolára. Könnyű volt őket felismerni, civil, de egyforma ruhájuk volt. Minden osztályban a bemutatkozás során megkérdeztem, mi céljuk, hova akarnak jelentkezni, milyen pályára készülnek. Az egyik katonai kollégista fiú, talán éppen a legkisebb, gondolkodás nélkül közölte, hogy politikai tiszt akar lenni. A miértre ismét csak gondolkodás nélküli gyorsasággal válaszolta: Miért? A Tanár úrnak van lakása? Pofon volt ez, nem volt lakásunk, s tudtuk, hogy jó ideig nem is lesz. Hasonló a kiindulópontja a következő történetnek is, bár másképpen végződik, mint az előbb elmondott. Az iskolába való kerülésem után nem sokkal a negyedikeseknél helyettesítettem valakit. Szokásom szerint a hagyományos csendes üldögélés helyett beszélni kezdtem, ott és akkor éppen Ottlik Iskola a határon című regényéről, nem véletlenül, hiszen ott is a katonai kollégistákkal kezdeményeztem így beszélgetést. Már régen Kecskeméten éltünk, amikor levelet kaptam az ottani osztály egyik tagjától. A levélben annyi állt, hogy eszébe jutott az, amit Ottlik regénye kapcsán mondtam nekik, elolvasta a regényt, s beadta leszerelési kérvényét. Lám, a „rövidre zártan értelmezett" Ottlik-regény elvégezte a maga hatását. 16. Egerben már írtam is. Szegeden irodalmi közegben éltem, de a legszükségesebbeken túl nem írtam semmit. Egerben kezdtem el kritikákat, tanulmányokat írni. Biztosan bizonyítani akartam, bizonyítani, nyilván magamnak, mert az Egerbe kerülésünket kicsit „száműzetésnek" éreztem, magamon túl azonban nem bizonyíthattam senki másnak, hiszen erről, mármint arról, hogy Egerbe kerültünk, nem tehetett senki. Inkább örülnünk kellett, hogy mindketten dolgozhatunk. 67