Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Füzi László: Megérkezés: II. rész
9. Egri éveinkre most már menthetetlenül visszafele nézek. Az a három év a legteljesebb jelen idő volt számunkra. A jelen foglalkoztatott bennünket, talán ezért voltunk naivak is. Megdöbbentünk, ha valaki rosszat gondolt rólunk. Akkor is megdöbbentünk, ha valaki a saját eszközeként akart használni bennünket. Nem tudtuk, hogyan működik a társadalom, nem ismertük az emberi és társadalmi játszmákat, szinte semmit nem ismertünk abból a világból, amelyikbe bekerültünk, őszinteségünk kiszolgáltatottá tett bennünket. 10. Egerben az otthonosságot számunkra az egymással való kapcsolat mellett az embereknek az a köre jelentette, amelyikkel nap mint nap találkoztunk, beszélgettünk, s akikkel együtt dolgoztunk. Az egri múzeum pici közösség volt, Ági hamar beleilleszkedett az ottani világba, én nehezebben az iskolaiba, ebben a közegben számos megosztó egyéniséggel találkoztam. Ma azt mondom, hogy természetszerűen voltak olyan tanárok, akik semmit nem értettek a törekvéseimből, s akikkel én sem tudtam közösséget vállalni. Viszont találtam a másik ember iránt nyitott személyiségeket is, akikkel aztán a szünetekben, vagy a tanáriban töltött „lyukasórákon" hosszú beszélgetéseket folytattunk. Szemben ült velem Éva néni, aki már addig is hosszú-hosszú éveket ölt a közgazdászképzésbe, azok közül, akik valamikor ebben az iskolában érettségiztek, s visszajöttek tanítani, mindenkit tanított. Mellettem ült Nagy Beáta, magyarangol szakos volt, debreceniként került Egerbe, s kicsit mindig visszavágyott Debrecenbe, sokat beszélgettem vele az irodalomról. A könyvtáros tanárnő Feketéné Gruber Jolán volt, Joci, szinte az első beszélgetésünkkor felkínálta a közös munka lehetőségét, s segített is mindenben. Férjét, Gyurit is megismertük, sajátos humorral bíró ember, sokban segítette a felesége munkáját. Joci az én odakerülésemkor jött vissza gyesről, három gyermekük volt, általam korábban el nem képzelhető energiával végezte a munkáját, intézte családja dolgait. Ehhez a kis „csoportosuláshoz" érkezett a következő évben Éva néni lánya, Farkas Éva, aki Pécsen jogot végzett, s magyart tanított az iskolánkban. Éva és férje, Rudi sokat jártak hozzánk beszélgetni, az iskolában pedig az a kis kör, amelyet már említettem, valóban tudott együtt dolgozni, a délutáni foglalkozásokon akár még egymást is helyettesítettük, a különböző rendezvényekre együtt készítettük fel a diákokat, a műsorokat is közösen állítottuk össze. 11. Induló osztályaim közül az akkori elsős és harmadikos osztály a legemlékezetesebb. Az elsősöknek magyart és történelmet, a harmadikosoknak történelmet tanítottam. Az elsősök között sok jó eszű, gondolkodó gyerek volt, a harmadikosoknál szinte csak lányok voltak, ha kellett, tanultak rendesen. 63
