Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Dobozi Eszter: Emlékezés és vallomás: Buda Ferenc: Világ, világom című könyvéről
Dobozi Eszter Emlékezés és vallomás Buda Ferenc: Világ, világom című könyvéről Közel száz éven ível át a Buda Ferenc önéletírásában ábrázolt idő. A nagyszülőkig vannak eleven emlékei a szerzőnek. A XIX. század 60-as, 70-es éveiben született egyikük. S ha még ideszámítjuk a XIX. század elejét is, százötven évre terjed ki a múltidézés. A költő felmenőinek anyai ágáról tudósítanak ugyanis azok az anyakönyvi bejegyzések, melyeket föllelt az elődök után kutató, s amelyek szerint valamelyik ősének nagytiszteletű Budai Ézsaiás professzor úr szolgáltatta ki a kereszt- ség sákramentumát. Megtudhatjuk azt is, hogy ő volt a Református Kollégiumnak ama jeles professzora, akinek alakja feltűnik Jókai Mór És mégis mozog a Föld című regényének Járay Jeremiás nevű epizódfigurájában is. Másfél évszázadnyit tesz ki az ősök múltja és a személyesen is megélt időből az a majd két évtized, amelyet megörökít Buda Ferenc. A nagyszülők életétől, a szülők ifjúságától a maga gyerekkorán át tizennyolc éves koráig követi a családi és a személyes lét eseményeit. Az 1955-ös esztendő feléig jut el, egy másik könyvben ígérve a folytatást. Hetvenéves volt a szerző, amikor 2006-ban elkezdte írni kéziratos feljegyzéseit. Az emlékezés idejétől visszafelé haladtában tehát több mint kétszáz esztendőt láthat maga előtt gomolyogni. Az első fejezet első mondatában szinte mentegetőzve jegyzi meg: „keveset, nagyon keveset tudok az őseimről". De vajon hányán vannak a ma élők között, akik nála mélyebbre tudnak ásni családjuk történetében? A családfakutatás szenvedélyétől hajtott múltidézőkön kívül aligha vannak sokan ilyenek közöttünk. Kiváltképp a fiatalabb nemzedékek tagjainak hiányosak az ismeretei. Tapasztaltam nemegyszer, tanítványaim többsége általában azt sem tudja, mi volt a foglalkozása a nagyapának, nagyanyának, mielőtt nyugdíjba vonult volna. Noha meg is tudakolhatnák tőlük, hiszen sokuknak még él a nagyszülője. Mégsem teszik meg, mert a nemzedékek közötti kapcsolatok fellazultak. Unokák és nagyszülők ritkán érintkeznek, de ha még találkoznak is, keveset beszélgetnek. Pedig addig kellene faggatni az elődöket, amíg velünk vannak. Ha érdeklődést érzékelnének maguk körül, bizonyára nem volna nehéz beszéltetni őket arról, amit csak tőlük tudhatunk meg. Elemedettebb korba kerülvén, ha már lennének is kérdései az utódnak, nem lesz, aki válaszoljon. Még születése előtt elveszítvén vagy meg sem igen ismervén a nagyszülőket, majd pár éve e földi létre a szülőktől is elszakadva 48
