Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Kapecz Zsuzsa: Nem mondom meg a nevem: (Petőcz András: Másnap - Feljegyzések a háborúból)
bizonytalanságába költözzön. A tenger szakadatlan hullámzását figyeli, mintha az ő balsorsának, s mintegy az emberiség végjátékának utolsó színhelye visszautalna a bibliai kezdetekre, a sötét víz, az őskáosz teremtő, egyben pusztító erejére. Az Idegenekben a gyerek Anna egyfolytában fél és menekül. A Másnap felnőtt Annája egyszer csak megelégeli az elrejtőzést. Tudatos, átgondolt döntéssel megy a szabad ég alá, a tengerhez, és amikor az apartmanház többi lakóját evakuálják, ő a parton marad, s nyugodtan várja a megszálló katonákat. „...a hosszú, vörös hajamat haj gumival fogom össze, és felveszem a legszebbik ruhát, amit csak találok itt, ezekben az élettelen, üresen kongó apartmanlakásokban, hogy a lehető legszebb legyek, ha majd találkozom velük." Anna-Aysa nyugodtan várja a barbárokat, már félelem nélkül gondol a saját pusztulására. Mit veszíthet? A különféle nációjú, de egyformán kopaszra nyírt katonákat kicsi kora óta látja maga körül, s egész addigi életét egy hátizsáknyi motyóval megoldotta. A halál a mindennapjainak részévé vált. Az úgynevezett szabad világban is, évek óta, rendre a halálhoz kötődtek a tevékenységei, gondozta a felrobbantott osztálytársai sírját, elalvás előtt felidézte Amelie megölésének körülményeit, gyászolta az anyját, a tévében és a moziban öldöklést látott, a hullaházban megkereste Gersomot, kikérte onnan, és eltemette. Elhallgatások, hazugságok, titkok, s mindenekfelett a halál kíséri Anna-Aysát, olyan modem kori Eurydikévé válik, aki feljön a föld alól, mégis az ámyékvilágban marad. A második regényben Petőcz szaggatott nyelvezete még egy jelentésréteget kap. Úgy érezzük, mintha a főhős a valódi nevével, a szüleivel, a normális élet lehetőségével együtt az anyanyelvét is elvesztette volna, a másik ország nyelvét pedig, ahol iskolába járt, mégsem sajátította el tökéletesen. Egy furcsa, tagolt minimálnyelven beszél, ami egyúttal hajaz a biometrikus azonosítók, számítógépek, mobilok, haditechnikai eszközök bázisszókincsre épülő kommunikációjára, vagyis a jövő nyelvére. Az Idegenekről írt tanulmányában Dobás Kata kiemelte, hogy a regény ereje a bizonytalanság fenntartásában rejlik, nincs egyetlen nevesített fogódzó sem, s így megőrizhetjük az illúziót, hogy Anna tragédiája nem érinti a mi életünket. A Másnap már nem ajándékozza meg az olvasót az önáltatásból táplálkozó távolságtartással. Anna élményeinek egy jelentős része a szomszéd, szabadnak hitt ország fogyasztói társadalmának kényelméhez kötődik. A tévénézés, az autózás, a szekrényben felhalmozott ruhák, a cornflakes és a frissen facsart narancs, s különösen a fürdőköpeny használatának fontossága már az első napokban megrázó kontrasztot mutat a kislány addigi múltjával, a hátrahagyott hétköznapokkal. Éppen a jólét döbbenti rá később, hogy bármelyik percben idegenné minősülhetünk, azonosítóink működésbe lépnek, és hajléktalanként kell menekülnünk. A mű a gyerek Anna és a felnőtt Anna karakterének felépítésével fejlődéstörténetként is megállja a helyét, így elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legfontosabb nőregényét Petőcz tette le az asztalra. „Az iskola a laktanya mellett van " - ez a történet egyik alapmondata. „Óbudán laktunk gyerekkoromban, és a Vörösvári úton, az iskola mellett egy szovjet katonai laktanya volt. Ez is benne van ebben a regényben" - vallotta Petőcz. A szovjet laktanyák többsége azóta apartmanházzá alakult át, de a növekvő munkanélküliség és az erősödő nacionalizmus közegében bármikor felhangozhat egy pattogós induló, elnyomva a Für Elise dallamát: „Még mindig nem jöttek meg a barbárok. De tudom, hogy itt vannak valahol, a közelben. Minden pillanatban megjelenhetnek. Azt képzelem, hogy először is helikopterekkel pásztázzák majd végig a partot, azt kutatva, hogy élnek-e még erre olyanok, akik idegenek lennének abban a világban, amit ők akarnak majd itt is meghonosítani, felépíteni. így képzelem, de lehet, hogy minden másképpen lesz." (Nórán Könyvesház, 2011) 103
