Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Tolnai Ottó: Benes József és Gerle Margit szegedi tárlata elé
lesz a papír, a hétrétegű acélkarton, papíragyaggá, ő is hasonlóan kiált Jóskáért, jöjjön, nézze már mi a csoda is született, hogyan talált már megint magának teljes teret az, ami az előbb még egysíkú volt, hogyan kezdenek lélegezni a céltáblafigurák, hogyan mutatják meg immár szépen, ritmikusan perforálódva belső tereiket, hogyan fordulnak ki váratlanul homorítva a síkból, hogyan tekerednek ki az acéllemezből, ám még mindig úgy, hogy őrzik, sosem is adják fel, egysíkúságukat... Elég a pásztorokra utalni, akik viszont fegyelmezetten visszaállnak az acéllemez eredendő síkjába, éppen csak botjaik díszes kampójával jelezve, ők voltak, akik a lemezben forogtak, mint forogtak, táncoltak volt Izsó szobrain Fülep értelmezésében... Mert mindig is szépnek tűnt nekem a két műhely párhuzamos élete, munkálkodása, ahogy a formák áttörnek egymáson, jóllehet már eleve áttört formákról van szó, ahogy közelítenek, majd eltávolodnak, hogy aztán, egy-egy finn avagy japán, párizsi, vagy az egykor Jugoszlávia térségeiben tett kaland után megtisztulva, új fordulatot véve, új homorítások által, ismét visszatérjenek egymás tőszomszédságába. Nagyon közeli, már-már egy tőről ágazó két világ, jóllehet én többször írok Benesről, gimnáziumi rajztanáromról, mint Gerle Margitról, noha egyszer már írtam volt róla is, és lám most, a szegedi tárlat előtt, Szeged jegyében, ahol közös életüket kezdték volt, eljött az idő, hogy pótoljam adósságomat. Megkíséreljem újra meghatározni Gerle Margit nagyformátumú kerámia-, papír- és acélművészetét, majd megkíséreljem közös tartományukat is körüljárni, immár valóban egybelátni őket, ahogyan két szuverén alkotót egybe lehet látni, hiszen a művészetekben a rokonságok, közösségek, átfedések ugyanolyan fontosak, szépek, izgalmasak, mint a különbségek, elágazások, ellenpontok. 46
