Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
Mindez ezerkilencszázhetvenkilenc augusztusának közepén történt. Nem tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, én nem is tudtam meg. Ági hétfőn reggel felült egy buszra, szombaton délben hazajött, telefonon nem tudtunk beszélni egymással, levélírásnak nem volt értelme, elszakítva éltünk egymástól. A tanítás nekem még nem kezdődött meg, így még lassabban telt el az az egy hét. A következő hétnek Ági még nekivágott, sírva szállt fel a buszra, azt a hetet azonban már nem kellett végigdolgoznia. Egerben régészt kerestek, tanára neki szólt, hogy nézze meg, miről van szó. Egerbe úgy indultunk el, hogy Ági állása biztosnak tűnt, az én lehetőségeimről viszont nem sejtettünk semmit. Ha akkor nem indulunk el Egerbe, feltehetően még ma is Szegeden élünk. Szegeden szakmunkásképző iskolában helyezkedtem el, írom. Igen, mert nem tehettem mást. Akkor már szerettem volna irodalommal foglalkozni, ehhez a szakmunkásképzőben való tanítás aligha biztosított volna lehetőséget, időt talán igen, de lehetőséget nem. Eszembe jut Lukács Zoltán barátom története, aki első lépésként Pesten egy nagy szakmunkásképzőben helyezkedett el, elsős osztályokat kapott, tizennyolc órája volt egy héten, ennek megfelelően tizennyolc elsős osztályban tanította ugyanazt, közben pedig a diákjai az Európa-térképen nem találták meg Európát. A magyar oktatásügy akkor a padlón volt, azóta sem emelkedett fel onnét. Ha akkor Szegeden maradunk, figyelhettük volna, hol és mikor tűnik fel számunkra újabb, jobb álláslehetőség. 25. Arra, hogy elindultunk Szegedről, s magunk mögött hagytuk egyetemi éveink színterét, meghatározó tanárainkat, barátainkat, azt a közeget, amelyikben addig benne éltünk, szintén egyetlen magyarázatot tudok adni, azt, hogy soha nem tudtuk elfogadni az ideiglenes állapotot, életünk minden pillanatában elrendezett körülményeket akartunk magunk köré teremteni. Most már számomra is úgy tűnik, hogy az otthon, vagy inkább abban a másik világban megfigyelt rend kísértett bennünket ekkor is, s később is. Abban a szegedi egy-másfél hétben, amelyik az „állásaink" megszerzése és a városból való elindulásunk között eltelt, nemcsak az derült ki számunkra, hogy nem tudunk egymás nélkül egy hetet eltölteni, ráadásul úgy, hogy arról, ami Ágival vagy velem történt, lényegében egyetlen szót se váltsunk, hanem az is, hogy nem tudunk ideiglenesnek tekinthető körülmények között élni. így lesz ez majd később is. Az első albérletünk parányi szobáját próbáltuk otthonosan elrendezni, a kollégiumi lakásba, ahova portásként kerülünk majd, azonnal bútort veszünk, s majd a magunk képére formáljuk, ahogy az újabb albérleteinket is, majd az első lakásunkat, s a mostanit, amelyik alighanem a családi fészek szerepét is betölti. 23
