Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
Lehet, hogy azért voltunk határozottak, mert alig veszíthettünk valamit. Képességeink, eredményeink, a munkánk, ezek senkit nem érdekeltek, kíváncsi sem volt ránk senki, magunkat kellett a világra erőszakolnunk ahhoz, hogy dolgozhassunk. Induló nemzedékek hosszú sora járt így. Induló nemzedékek hosszú sora jár így azóta is. 7. Ma már könnyen mondjuk ki, hogy a Kádár-rendszer hamis alkut kötött azokkal, akik alája tartoztak, mert már maga a helyzet is magában hordozta a hamisságot. A bűn is, s a diktátum is, de hát akkor a bűnről és a diktátumról is suttogva beszélt az, aki egyáltalán beszélt róla. Akkor sem a bűnt és a diktátumot nem nevezték annak, ami valójában volt. S mégis, az alkut mintha éreztük volna. Tudtuk, hogy a fizetésünk, ha lesz, azért nem lesz majd nagy, mert számos „juttatást", egészségügyi ellátást ingyen kapunk meg. A lakások is olcsóbbak, mintha a bekerülési költségükön kellene magunknak közülük egyet megvásárolnunk. Ehhez képest tudtuk, de ha nem tudtuk volna, munkába állásunkkor azonnal megtapasztalhattuk, hogy a fizetések valóban alacsonyak, albérletet is nehéz belőlük fizetnünk, a szolgáltatások pedig egyre kevésbé ingyenesek. Azt mondom, mire mi belenőttünk volna ebbe a világba, már szinte csak az árnyéka létezett. Felélte tartalékait, erőlködött, hatalmi rendszere is kisszerűvé vált. Az alku részeként elvette alattvalóitól a kötöttségektől mentes gondolkodást, de a cserébe felkínált gondoskodást sem tudta biztosítani. Az általa felkínált gondoskodás a világ sok-sok pontján nevetségesen jelentéktelennek tűnt volna. Az általunk megszerzett tudás sem kapcsolódott a világ más pontjain megszerezhető tudáshoz. S mégis mennyi erő, munka kellett minden apró eredményhez, csak utólag, s leegyszerűsítve tűnik minden egyetlen irányba mutatónak, akkor másképpen érzékeltünk mindent. Könyvében György Péter elemzi az 1957. május elsejei nagy felvonulást, a Kádár melletti szimpátiatüntetést, talán mondani sem kell, hogy alig fél év telt el 1956 vérbefojtása óta. „Sem az árulás, sem a felejtés, sem a nyers érdek nem tűnik olyan hipotézisnek, amely értelmezhetővé tenné, hogy miért is ment el mintegy félmillió ember. Sem a megvetés, sem a lenézés, sem a direkt cinizmus nem írja le azt a bonyolult módon felépült tudást, azt az utat, ami oda vezette őket, a Hősök terére, bár e tudásban volt persze felejtés - jócskán -, cinizmus és árulás is, de volt még benne valami más. Mindenekelőtt, az emberek, ott a téren, biztonságban hitték, illetve remélték magukat." Ez volt a Kádár és a társadalom közötti kiegyezés egyik tartalma. A másik az egymástól való kölcsönös félelem. „Beléphettek egy új, ott és akkor általuk is meghatározott 12
