Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Zalán Tibor: Fáradt kadenciák 2.

Arra riadok kezem tördelem hirtelen nem tudom mi lett velem Nem értem honnan a riadalmam mikor én csak adtam adtam adtam

lehet hogy rosszul lehet hogy rossznak Hajnali égben átkok kavarognak *

Nézik a kezemet ezzel írok üres szemem alatt mélyülő árok

S hogy leszámoltam a boldogsággal nincs már ki ellenem s nincs ki rám vall Kallódó világban árvacsalán szétpergő könnyed ma még vacsorám

Rám szól egy hang de nem látom kié elfogyok lassan a csontom kiáll Egyedül lettem bolond s már tudom semmi felé lök magányos utam *

Tegnap telihold volt Sárga vagon tolatott át lázas teraszomon Minden porcikám utána kiáltott A falióra verejtékben ázott *

Tartozom talán egy vallomással nem vagyok magam s nem vagyok mással talán úgy pontosabb: már nem vagyok Húsomban laknak férgek és fagyok

Kocsmába vinne léptem ha lenne aki kezembe poharat adna halkan törölné meg bénuló számat s szétnyíló egekben vetné ágyam

heverjek mocsokban tisztaságban higgyem van még utam a halálban