Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Fried István: Az irodalmi két/többnyelvűség - komparatisztikai nézőpontból
Fried István Az irodalmi két/többnyelvűség - komparatisztikai nézőpontból Amennyiben a kelet-közép-európai régió irodalmainak alakulástörténetét kísérjük végig, nem pusztán az irodalom fogalmának periódusról periódusra történő változásaival kell számolnunk, hanem (természetesen ettől messze nem függetlenül) a nemzet, a nép, sőt: a népköltészet, illetőleg a meghatározott földrajzi, állami-politikai területen általános- sá/elfogadottá váló-teendő irodalmi nyelv fogalmával is. Avval a többtényezős folyamattal szükséges szembenéznünk, amely az esztétikának, ezen belül az irodalmi esztétikának/ irodalomnak önállósulását, „elit"-irodalommá „fejlődését", azaz az ún. irodalom alatti tényezők kizáródását segítette, bizonyos mértékben igényelte, egyben olyan - a személyiség és egy tágabb közösség - önazonosságának kérdéseire keresett választ, mint a nemzethez tartozás kritériuma, a nyelv és a szubjektum kölcsönösségének problémája (a szubjektum valóban függ-e a nyelvtől, a nyelvválasztás út az identitás felé?), majd a vegyes nyelvű területeken élők hovatartozásának megkülönböztető tulajdonsága. Egyfelől arról van szó, hogy az irodalom fokozatosan emancipálódik, azaz válik ki a tudomány, a tudományosság köréből, lesz önjogán alkotóeleme egy közösség szintén regionális emancipációs törekvésének, másfelől a tudomány(ok)tól elválva, immár nem elsősorban a megtanulhatóság, az erudício (persze még kevésbé az ezekkel szembenálló „spontaneitás") révén hangsúlyozódhat az irodalom szerepe egy nyelvi közösség önszerveződése folyamán, hanem éppen azáltal, hogy a megszólalás, a „mondottak hogyan"-jának nő meg a jelentősége, szinte a „mit" mellé lép, továbbá lesz alapvető fontosságúvá a „nyelv"-re találás, az élet különféle területein érvényes, érthető és „korszerű" nyelv megalkotása. Az irodalom ugyancsak fokozatosan eltávolodik az eddig „rokon"-nak hitt tudományoktól, és megkezdi küzdelmét, hogy (legalábbis nyelvileg-retorikailag) magához integrálja mindazt, ami korábban a tudományok és a vallási műfajok segítségével volt elmondható. Az irodalmi nyelv létesülésének története Kelet-Közép-Európában abba a korszakba esik, amelyet a nyelvi nacionalizmus periódusának szokott nevezni a kutatás. Tekinthetjük ezt demokratizálódási folyamatnak, hiszen az anyanyelvi terület egészére érvényes irodalmi nyelv olyan nemzettudat szerveződésében érdekelt, amely szerint a nemzet tagja mindaz a személy, aki a magáénak vallja, beszéli, használja a megteremtett, kialakult irodalmi nyelvet. Nem a rendi tagolódás szabja meg a nemzethez tartozás feltételeit, hanem az anyanyelvi közösség elfogadása. Ugyanakkor (más oldalról) a nemzetből kizáratnak mindazok, akik egy más anyanyelv közösségébe tartoznak: az egyes irodalmi nyelvek létesülését a többnyelvű országban nagyon kevés idő választja el egymástól, ennek következtében a választott nyelvhez tartozás igénye a másik nyelvtől való távolodással járhat együtt: ez az addigi, számottevő mértékben el/kiterjedt többnyelvűséggel szemben 63
