Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában

Ezt az érzést erősítik az első versszakban megnyíló tekintet és a szabályos téralakzatok közti értelmezői viszonyt jellemző megfogalmazások: az elrendeződés ugyanis „kimondhatatlan", a formák sora „nem felelet", minthogy a ház hallgatag, „néma tömb”, ahol csak „illetéktelen szemekkel", „megütközve" figyelhető a jelentés puszta „sugallata". Az elveszettség rémülete sűrítetten jelenik meg a liftakna képében, melynek „vonzása" az aláhullás, megsemmisülés veszélyét és vágyát egyképp hordozza. S lévén, hogy a „liftakna folytonossága" a versleírás szerint az épület középponti tengelye, ami köré az egész épület geometriája szerveződik, úgy tűnik, a jelentéstelinek tűnő mértani formák álságosán csábító rendezettségét az önkioltó, önpusztító aláhullás középponti kódja uralja.

(A Valami ismeretlen című kötetben olvasható Elégia szintén az üres ház, és a benne várakozó hasonlóképpen kiürült én metonímiáján keresztül a térben való alázuhanásként jellemzi a várakozó szubjektumot.)

A ház - a test, az én - így végső soron uralhatatlannak minősíttetik, az átlátható térformák csupán a rend vágyának, mintsem meglétének attribútumai.

(„Az én nem úr a saját házában" - fogalmaz Freud4, Petri pedig a Lélektan-óra című versében él e térképzeteken nyugvó freudi énmetaforizáció jócskán ironikus hangoltságú megidézésével.)

Talán ezért minősítheti az utolsó szakasz mindezt „inkább játéV'-nak, és juttat el a ház monumentálisabb struktúráján belül az egyedi, a személyes tárgyi világ jelenségeihez, a bútorok, fiókok intim közegébe.

A banális dolgok, használati tárgyak, mindennapi eszközök mikrovilága lesz az a térelem, amely képes lesz „kimetszeni" az én ideiglenes formáját, alakként körvonalazni a „negatív testet" az őt övező káoszból. Csak a tárgyak ténykedésének köszönhetően lesz a negativitás - ahogy a vers fogalmaz - olyan „hely" és „színtér" , ahol az események ide- gensége kezelhető történetté válhat. A mindennapi élet kacatjai által teremtődő én képzete Petri több versében is megjelenik, ami azt sejteti, hogy nem az univerzális rendezettség transzcendens geometriája, hanem a mindennapi kontextusok változékony elrendeződései formálják, alakítják a (versekben) megképződő szubjektumot.

„ Véget nem érő reggelben próbálok / következtetni a körülvevő / dolgokból kilétemre.", olvassuk pl. a Reggel szoktál jönni című versben, míg az E tér... címűben így fogalmaz: „a dolgok illegetik magukat. // S mihelyst szándékuk megértem, / saját szándékom hazárdjára bíznak."

A Mint levetett szövegében szintén az éjszaka tárgyai, a sötétben körvonalazódó dolgok kipárolgása segíti az én identifikálódását

A sorozatszerűség, katalogizálás az én legitimálását a külső tárgyi világ térfelületei irányából végzi el a másik, az Azt hiszik című kötetben olvasható Elégia is, ahol a „fürdőruha, Wittgenstein, spanyolszótár, / mandulaolaj", vagy a Nagyon szerettem azt a nőt, melyben a „négy elkoszlott fal, egy muzeális írógép s /15 éves kori fölényes fotóarca" lajstroma rajzolja ki az én körvonalait.

A Lassan címet viselő vers a (szülő)ház pusztulásának képét ismét csak a szubjektum múlékonyságának és szétesettségének allegóriájaként alkalmazza, a listázás ebben az esetben az én astrukturált jellegét sugallja, ami az emlékezés minden erőfeszítése ellenére sem képes összeállni folyamatos, összefüggő éntörténetté:

„Ami pedig a »házat« / illeti - az se lesz soká: / a kígyóbőrből kihal a kígyó, / s beléköltöznek szélhordalékok: / homokszemek, szúnyogszárnyak, / korhadékok, menyasszonyi csokor- / maradványok, papírszalvétafosz- / lányra száradt marhapörkölt emlékek."

Az én szerkezetét a Belső beszéd egyik szakasza a Séta ... építményének kiismerhetetlen topográfiáját is felülírva a labirintus képében radikalizálja.

4 Sigmund Freud: A pszichoanalízis egy nehézségéről. In: Nyugat, 1917/1., 52.

55