Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Mindig a múltunkon járunk: Sándor Ivánnal beszélget Ménesi Gábor

Németország, komoly küzdelmek árán, részben-egészben feldolgozta a második világháború történéseit, a diktatúrákat, Auschwitzot. Elérkezett az a „kegyelmi pillanat", amikor lehetőség nyílt az önismeret, a múltfeldolgozás, a szembenézés révén egy újabb kultúra erkölcsi alapjainak a megteremtésére. Magyarország ezt - a térségben nem egyedüliként - elszalasztottá. Nálunk nemcsak meghamisítják, hogy milyen volt a két világháború közötti rendszer, amelyik a tömeggyilkosságokhoz vezetett, s az országot vesztébe sodorta, de annak a megértése is elmaradt, hogy az akkori állami intézményrendszer, az iskolainevelő szellemiség, a kivételes elit tanodákat leszámítva, már akkor is anakronisztikus gondolkodásmódokkal fertőzte a lakosságot.- Legutóbbi regénye, Az Argoliszi-öböl éppen az imént körülírt állapotot próbálja megközelíteni. Egyik mottóját Nietzschétől kölcsönözte: „...az igazi tudás az iszonyatos valóba nyert betekintés". Van a regényben ugyanakkor egy másik mottó is, amely a főhős, Pauló fotósorozata élére kerül. Ez a Cézanne-gondolat így szól: „A dolgok eltűnnek. Sietnünk kell, ha még látni akarunk valamit." Ehhez kapcsolódóan újabb munkanaplójából is idézek: „A sáv, amelyben az európai gondolkodás, történettudomány, korfelismerő irodalom »dolgozik«, két évtizede szűkül-tágul. Ennek a dinamikának tűrő-teljesítő képessége is határponthoz érkezett. A tudásnak, a művészetnek olyan környezetben kellene továbblépni, amelyben a történelem (a demokrácia formaváltozásai), a nyelv (mint a jó-rossz, rámutatás-meghamisítás, értelmezés-gyűlöletkeltés), a regény (tanúságtétel-történet-visszanyerés, szellemi üzenet) új létfeltételek között találja magát." Munkái alapvető kérdésköreként értelmezem az emlékezés- felejtés dichotómiáját, a múlt tisztázatlanságainak felhalmozódását, a szembenézés elmaradását. Hogyan határozható meg a regény funkciója az „új létfeltételek között"? Milyen poétikai eszközökkel képes kitölteni a mai regény az elfojtások, hamisítások nyomán keletkező értékvákuumokat? Az említett tapasztalatok, felismerések milyen újabb európai és magyar regényváltozatokat, -nyelveket és -poétikákat hívnak életre?- Minden regényírót, minden jó regényt más érdekel. Engem az elmúlt negyven évben az nyűgöz le, hogy milyen az ember. Mit hívnak elő belőle a változó történelmi kelepcehelyzetek? Nem állok ezzel egyedül, de az utam magányos. Az volt mindig, s most már az is marad, habár sok, a törekvéseimmel összehangzó barátom van a középnemzedékből és az egészen fiatalok közül is. Nem lehet panaszom a kritikai recepciómra, országon belül és kívül. Tudom, hogy a mai irodalomban nem állok divatos helyen, azt hiszem, ott állok, ahol a helyem van. Ez nyugalommal, jobb napjaimon elégtétellel tölt el. Számomra valóban az idézett nietzschei és cézanne-i gondolat az iránytű. Figyelemre méltó például az a ma már irányzattá terebélyesedő regényvilág, amit neo-neofrivolnak neveznék. Szerb Antal ír arról, hogy a harmincas évek európai-hazai neofrivol hullámának képviselőit „lelkűk kielégületlen szomjúsága tette frivollá, játékossá". Le kívánták venni „a szellem méltóság- teljes és divatjamúlt keménygallérzatát, hogy megtanuljanak szép, színes, puha inggallérban járni... Látták, hogy az elődök nagy komolysága nem vezetett semmire, hát megpróbálták másképp... Aztán Nyugaton közben elmúlt a csodaváró frivolitás divatja, újra vastag könyveket írnak..." Érdekes, közönségbarát a mai neofrivol. Friss hangú művek keresik, hogy milyen nyelvi-epikai eszközökkel próbálhatja a regény kitölteni a hamisítások-elfojtások nyomán keletkezett értékvákuumot az európai irodalomban is. Az én utam más. Nem zavar, hogy ennek az útnak éppen nincs divatja.- Melyek azok a szempontok, illetve poétikai eszközök, amelyeket saját regény- és esszéírói praxisában továbbgondolhatónak és alkalmazhatónak vél?- Mindig a regény anyaga határozza meg a formát. Volt, amikor a linearitást alkalmaztam. Amikor ezt korlátnak éreztem, a váltogatott nézőpontokkal kísérleteztem, megint

9