Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Rigó Róbert: Egy Kecskemétre sodródott erdélyi irodalomtörténész megpróbáltatásai (Varró János: Erdélyi sorsvallató. Egy erdélyi 56-os utolsó vallomása)

re nagyrészt elkészített, de fontosnak tartotta, hogy Magyarországon is kutatómunkát végezzen a témával kapcsolatosan. Munkájához nem kapott ösztöndíjat, így 1956 júniusában turistaútlevéllel jött Magyarországra kutatni, két kollégájával, Dávid Gyulával és Lakó Elemérrel együtt. Ekkor már Varró János feleségét, Varró Katalint figyelte a Securitate.9 10 Varró Jánost Magyarországon a korábban Kolozsváron megismert barátai segítették, és biztosítottak lakást, élelmet számára: Csatári Dániel, Békés István, I. Tóth Zoltán, Czine Mihály, Varga János és Varga József. Budapesten részt vett a Magyar írók Szövetségének szeptemberi konferenciáján és október 6-án jelen volt Rajk László és társai újratemetésén, így Varró János megtapasztalta az itteni egyre feszültebbé váló politikai légkört.

Varró János tíz nappal a forradalom kitörése előtt, 1956. október 13-án tért visz- sza Kolozsvárra, ahol a rádión keresztül értesült az október 23-i eseményekről. így emlékszik vissza ezekre a napokra az irodalomtörténész: „Túlzás nélkül mondhatom, hogy a tanszék fiatalabb tagjai az én tanári szobámban lévő rádió mellett élték át az ötvenhatos magyarországi események minden fázisát. Vitatkoztunk, keseregtünk és reménykedtünk. "w A magyarországi forradalom híre a románokra is nagy hatással volt.11

Ebben az időszakban más fontos esemény is történt, ami Varró János és Dávid Gyula perében később nagy jelentőséget kap. 1956 június végén, az évzáró tanszéki értekezleten az egyetem akkori rektora, Bányai László kifejtette, hogy a „kolozsvári Házsongárdban -pihenő magyar írók és tudósok elhagyatott sírjait a Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének illenék gondozásba vennie. Erről ott helyben tanszéki határozat is született, melynek értelmében e sírok gondozásának megszervezésével a három aspiránst, Lakó Elemér nyelvészt, Dávid Gyula és Varró János irodalomtörténészt bízták meg hivatalosan. "12 Miután visszatértek Magyarországról, október közepén felosztották a sírokat egymás között, és hallgatóikkal rendbe rakták azokat a közelgő halottak napjára. Varró Jánosra Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós

9 Varró Katalin nyelvészről, aki a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kutatója volt, már 1956 áprilisában jelentést írt a kolozsvári Securitate által beszervezett „Gyurka János" fedőnevű ügynök. A belső elhárítással foglalkozó alosztály már ekkor megjegyezte „figyelni kell a fent nevezett Varró Katalint, mint nacionalista megnyilvánulásai miatt gyanús elemet." Bottoni 2006. 84-85. o.

10 Varró János: Erdélyi sorsvallató. Egy erdélyi 56-os utolsó vallomása. Korda Kiadó, Kecskemét, 2008. 109. o.

11 Paul Goma regényíró, akit később letartóztattak, mert szolidaritást vállalt a magyarországi eseményekkel, így emlékszik vissza ezekre a napokra: „Sokan, nagyon sokan gyűltünk össze Magyarországért. Ezen az őszön, ami a következő nyárig is eltartott, a tartományi rendőrfelügyelőségek és a börtönök mindig tele voltak, mint néhány évvel korábban, amikor több hullámban mentek a foglyok, hogy megszakadjanak a soha be nem fejezett Duna-fekete-tengeri csatorna partjain, amely inkább hatalmas büntetőtelep volt, mint építőtelep. Hosszú évek óta először a románok megint mertek »jól odamondogatni«. Másért is ki merték nyitni a szájukat, nem csak azért, hogy viccelődjenek. Az utcákon, az üzletekben, a villamoson hangosan tárgyalták a magyarországi eseményeket. Ráadásul egyre gyakrabban lehetett hallani, ilyenféle kérdéseket: »Na és mi? Nem vagyunk mi is ugyanolyan helyzetben, mint a magyarok?« Sőt még messzebb mentek - hihetetlen: azoknak a milicistáknak vagy állambiztonságiaknak, akik fel mertek szállni egyenruhában a villamosra, az emberek jól odamondogattak, taszigálták, egyszóval zaklatták őket." Idézi: Catherine Durandin: A román nép története. Maecenas Könyvek, Budapest, 1998. 365. o.

12 Varró 1998.110. o.

92