Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Szabó Gábor: Hamiscsőd és anyaghiba (Petri György hiánypoétikája)

Wittgenstein a Tractatusban az etikát, az esztétikumot és a logikai kategóriákat helyezi a tények összességén, azaz a nyelven kívülre. Ezek nyelven belüli, hallgatag megmutatkozása számára éppen úgy a nyelv hiánytapasztalatának bizonyítéka, amiképp Petri költészetének számos poétikai eljárása is e hiányra történő rámutatás gesztusaként kezelhető. Wittgensteinhez hasonlóan már F. Schlegel is a hasonlatokban való beszéd, az allegorikus rámutatás nyelvi formáját tartotta az értelemképzés alapjaira történő rákérdezés autentikus módjának, Petri számára pedig éppenséggel a különböző költészettechnikai eljárások azok a rámutató gesztusok, amelyekkel részint saját megszólalását, részint pedig a nyelvi megnyilatkozások világmagyarázó ambícióját relativizálja e hiánytapasztalat összefüggésében.

Verseibe így beépül egy olyan fiziognómiai vonás, amely a szemantikán túlmenően tartja lebegésben a költeményt a benne kinyilvánított értelemmel szemben.

Az Interjúrészlet című vers bizonyos értelemben - mégpedig az irónia elbizonytalanító mozzanatának értelmében - mégis polemizálni látszik Wittgenstein hallgatás-koncepciójával. „Egy igazi hallgatás az nem olyan, ami mögött / valami van. II Az én hallgatásom mögött - Hát kérlek/ ott hallgatás van. / Ameddig a fül elhall" És a vers utolsó sorai: „És ez a legnagyobb felelősség: / el nem kezdeni. / Ilyenkor még annyi támpont van

Nem lehet nem ironikusan kezelni, hogy a mű címe hangsúlyozottan a szöveg töredékjellegére utal, hiszen ezzel a vers csupán egy olyan, virtuálisan létező egész részleteként mutatja magát, amely csak a hozzá képzelendő hallgatásban, hiányban válhat teljessé. Abban a hallgatásban, amelyről egyébként a vers azt állítja, hogy a legnagyobb felelősség hordozója, hiszen magában rejti a megvalósulások lehetőségeit. A „felelősség" említésével ez a hallgatás - Wittgenstein nézetéhez hasonlóan - látszólag az etikum hordozójaként azonosítódik, míg a támpontok említett sokasága a (negatív) szabadság végtelen terébe helyezi a hiányt. Ezzel együtt a vers korántsem ennyire egyértelműen határozza meg kimondás, hallgatás, szabadság és etikum viszonyát: „Az elmúlt két évben, / de ezt úgy értsed, ahogy mondom, / minden áldott nap / legalább egy verset nem írtam meg, / ha esett, ha fújt."

„s ma még egy szonettet kell / el nem kezdenem" - olvashatjuk az Interjúrészletben, és ezek a sorok nem egyszerűen ironikus revízió alá vonják a szöveg nyelvfilozófiai alapfelvetését, de épp ennek az iróniának köszönhetően tovább is értelmezik azt.

Hiszen a vers, ami nyelvi megnyilatkozásként elhatárolja magát a hallgatás dimenziójától, részletként pedig egy feltételezhető egész hiánytapasztalatát jelzi, a meg nem írt versek szövegbe emelésével a hiányt mégiscsak jelenlevővé teszi, mintegy megmutatja. Ami egy újabb ironikus csavarral a szöveg részletmivoltát is megkérdőjelezi, mivel a vers ilyenformán mégiscsak tartalmazza azt az „egész"-t, amitől elvileg elhatárolja magát. És ezzel együtt, az elhallgatott művek versbe szövésével a hallgatás maga is a megnyilatkozás része lesz, úgyhogy azok az ellentétek - rész/egész, beszéd/hallgatás, írás/nem írás -, amelyek látszólag a vers elméleti tartópillérei voltak, hirtelen egymásba omlani látszanak. Tovább erősíti ezt a bizonytalanságot a nyelvezet erősen ironikus modalitása, ami a távolságtartás állandó pályára állított mozzanatát építi be a szövegbe azzal, hogy saját reflexiójának mechanizmusát is ironikusan kezeli. „De volt olyan például, / amikor három verset nem írtam / egy délután leforgása alatt./ Hát persze az ilyen / én úgy nevezem »rohamok« / ritkák."

Ezekben a sorokban a hallgatás rohamszerű előtörésének képe - mintha valami epilepsziás tünetként, beteges testi funkcióként jelentkezne, ironikusan továbbutalva a furor divinus klasszikus hagyományára - nemcsak a vers nyelvfilozófiai alapkérdését karikí- rozza azzal, hogy egy nyelvelméleti szituációt orvosi esetként jelenít meg, de eltávolít a poétikai megoldások által erre vonatkozó reflexiótól is.

82