Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Szabó Máté: Az állampolgári jogvédelem új típusú intézménye a 21. században: az ombudsman

pl. beutazási engedélyek megtagadása, tüntetési tilalom, szállások átvizsgálása, jogorvoslat biztosításának lehetősége nélküli fogva tartás. A kötet jól dokumentált tanulmányai alapján sajnos azt a következtetést kell levonnunk, hogy még a legrégebbi és mintaállamnak tekintett demokráciákban is, mint az USA, Kanada, Svájc, Egyesült Királyság, Svédország stb. az állampolgári jogok tömeges korlátozása és a jogállami normák szisztematikus megsértése zajlik a rendőrség és más erőszakszervezetek oldaláról a megnövekedett biztonsági kockázatra hivatkozva. Nem túlzás az az állítás, hogy a globális találkozók környezetében az államhatalom ki akarja zárni a gyülekezési szabadság érvényesülését átmeneti időre. Ez kétségtelen minőségi különbség a diktatúrákkal szemben, ahol ez a rendszer alapjai közé tartozik, tehát állandó, de mégis a demokrácia sérelmét és veszélyét hordozza magában, ha az állampolgári alapjogokat mégoly átmenetileg, de mégis „területen kívülivé" változtatják. Hogy ez azonban nem vezet ezeknek a demokráciáknak a szisztematikus válságához, azt éppen az bizonyítja, hogy van lehetőség a sajtó, a média és a kritikai kutatás, valamint a jogvédelem számára, ha gyakran utólag, de mégis informálni a közvéleményt ezekről a visszásságokról, és a jogorvoslat eszközeivel élni a jogsértések áldozatainak érdekében.

Csökkenti a helyi rendőri erők felelősségét, hogy szinte minden ilyen esetben nemzetközi, nemzeti és szolgálatok közötti koordinációra épül a biztosítás, tehát a felelősség eléggé megoszlik. Nagyon egyértelmű a politikai elitek várakozása, amely világosan a rendezvény az előzetes tervek szerinti, zavartalan lefolyásának biztosítását kívánja meg, és ezáltal minden tüntetést és tüntetőt potenciális veszélyforrássá avanzsál. A kirekesztő, „citadella"-stratégia, amely a széles területi lezárásokkal, egész területek kiürítésével és lezárásával operál, pedig azt a veszélyt jelenti, hogy már fennállása is provokálja a tiltakozók egy részét, és az erőteljes rendőri készenléttel együtt „másodlagos konfliktusok" forrása, amely függetlenül a rendezvény céljaitól, a provokáció kedvéért való szabálysértést, a területre való behatolás igényét váltja ki a rendezvénytől elválasztani kívánt tömegből. A rendőrség ilyen feltételek mellett nyitottá válik a rendezők, a politikai elit kívánságaira, a biztosítási koordinációban részt vevő bel- és külföldi szervezetek, titkosszolgálatok, testőrségek, rendőrség igényeire és információira, és megszűnik, vagy nem megfelelő a kommunikációja magukkal a tiltakozókkal. A rendőrség kommunikációs és hatalmi szituációja a globális rendezvényekkel kapcsolatosan átalakul a korábbi, a huszadik század végét jellemző közrendvédelmi partnerségi helyzettel szemben. Információi és kommunikációi az elithez és a globális rendfenntartáshoz kötik, és csökken vagy megszűnik kapcsolata a helyi civil társadalommal, a tüntetők társadalmával. Erősödik a rendőrállami jelleg a civil rendőrséggel szemben, állapíthatjuk meg rezignáltan, csökken az alkudozás és a tolerancia, megnő a represszió. A másik oldal, a tüntetők jellegének megváltozása is erősíti ezt a tendenciát; nincs bizalmuk és tapasztalatuk a helyi rendőrséggel kapcsolatosan, megnő a radikális csoportok ereje, hisz ők relatíve nagyobb számban kezdenek részt venni ezeken a rendezvényeken a „jó balhé" és a tömeghatás reményében, kicsi a hálózati koordináció ereje ahhoz, hogy mindenkire kötelező magatartási szabályokat fogadtassanak el, ezeknek nincs perspektívája a többnyire alkalmi összetételű koordinációkban. Ebben a

208