Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Szabó Máté: Az állampolgári jogvédelem új típusú intézménye a 21. században: az ombudsman
ködésének, életstílusának domináns normává válása felszámolták a kulturális szakadékot a hetvenes évekre az új generációk és az uralkodó elitek között. A hatvanas évek forradalmi retorikájával szemben a mindennapi változások, az életmód forradalma kerültek előtérbe a feminizmus, a pacifizmus, a zöld mozgalmak, illetve a szolidáris (Harmadik Világ) mozgalmak körében16. Stratégiájukban pedig előtérbe került az állampolgári engedetlenség, amely elutasította a korábbi Marx-Mao-Guevara/Castro orientált, „a mindennapok politizációját" célul tűző forradalmi radikalizmust. Utóbbinak a kádári Magyarországon is kiadott regény, Az üvegfal mögött (Robert Merle)17 állít szép emléket a Nanterres-beli, a francia diákmozgalom szülőhelyéül szolgáló campus diákéletmódjának megjelenítésével. Furcsán hat a mai - főleg posztkommunista országban élő - olvasó számára, hogy a tiltakozó diákok demonstratíve „elvtárs/elvtársnő" megszólítást alkalmaztak, és akcióik és a kapitalista rendszer minél gyorsabb összeomlása közötti kapcsolatot keresték. Ennek a radikális, politikai, baloldali töltésnek a visszaszorulása , valamint a domináns kultúra mintáinak átalakulása szalonképessé tette a tiltakozásokat a nyolcvanas-kilencvenes években a nyugati demokráciákban, és a „közrendvédelmi partnerség" (negotiated management) rendszerének kialakulásához és elterjedéséhez vezetett a nyugati demokráciákban. Ennek fő jellemzője az volt, hogy a differenciálatlanul ható tömegoszlató eszközöket csak a kezelhetetlen tüntetéseken vetették be, és a rendőri erőt igyekeztek a háttérben tartani. Hosszas és részletes előzetes egyeztetések és egyezségek jöttek létre a tüntetők és a rendőrség között, és létrejött a hosszabb időn át való együttműködés eredményeként a kölcsönös bizalom és együttműködés légköre, amely minden erőszak- mentes tüntetés elfogadásához vezetett. Sok kisebb szabályszegés megtorlásától eltekintettek a nyugati demokráciák rendőrségei, ha lényegében biztosítva látták a közrend védelmét. Jóllehet nem lehet ezt a mintegy húszéves periódust egyetlen békés korszaknak tekinteni, hiszen voltak mindig olyan tiltakozó csoportok, amelyek kívül kívántak maradni ezen a közrendvédelmi partnerségen, de ezek nem tartoztak a tiltakozás mainstreamjéhez, hanem jobb- avagy baloldali radikális csoportok voltak. A kommunista rendszerek válsága és bukása pedig olyannyira aláásta a nyugati baloldal pozícióit, hogy a fő fenyegetésnek a kilencvenes években a nyugati demokráciákban már a jobboldali szélsőségeseket tekintették, valamint a baloldali radikálisokkal folytatott utcai harcaikat. Ugyancsak problémákat jelentett a nagyszámú Európán kívüli bevándorló, illetve az idegenellenes radikális jobboldal és a rendfenntartók összeütközése. Ezekből a konfliktusokból nőttek ki az angliai, franciaországi vagy a hollandiai etnikai alapú tömeges erőszakot jelentő megmozdulások (riot), amelyek korábban csak az USA-ban a feketék gettólázadásaiban jelentek meg.18 Többször meggyűlt a baja a rendőrségnek az 16 Szabó Máté (szerk.): Politikai ökológia. ELTE, Budapest, 1989. Felkai Gábor (szerk.): Új társadalmi mozgalmak és politikai tiltakozás. Rejtjel, Budapest, 2003. 17 Robert Merle: Üvegfal mögött. Európa, Budapest, 1974. 18 Denis E. Gale: Understanding Urban Unrest. From Reverend King to Rodney King. Sage, London, 1996. 206
