Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Szabó Máté: Az állampolgári jogvédelem új típusú intézménye a 21. században: az ombudsman
de nem volt döntő jelentősége az elit reformkészsége, nyitása nagyon gyorsan új vagy megújuló legális kereteket teremtett. Az ombudsmani intézmény pedig a kilencvenes évek közepétől integráns része a magyar jogállami demokráciának. A civil jogvédelem és kritikai nyilvánossága, amely a kritikus állam- és jogtudománnyal együtt az ombudsmani és az engedetlenségi kultúra elengedhetetlen feltétele a politikai kultúrában. Támaszkodik az 1989 előtti hagyományokra, és amelyek átalakulva az új demokrácia fontos alkotórészét alkotják a posztmodem demokrácia magyar kultúrájának részeként. Az ombudsman és az engedetlenkedők, valamint a civil jogvédők egy hajóban ülnek a jogállam realitásainak bürokratikus torzulásaival, a hazai és a nemzetközi emberi jogi sérelmekkel, a demokrácia megkérdőjelezésével szemben. Ebben a hajóban, ahol sokan elférnek, azonban különböző szerepkörök vannak, amelyek nem rendeződnek hierarchiába, és nincsen mindenható kapitány. A hajó legénysége és tisztjei így együtt próbálnak egyensúlyt teremteni a viharokkal és örvényekkel, a zátonyokkal és az úszó jéghegyekkel szemben és biztosítani a haladási irányt egy olyan cél felé, amely Paine szép hasonlatának megfelelően olyan, mint a Szent Grál,, senki se látta és érintette még meg, de tudjuk, hogy létezik valahol, az emberi jogok egymásra vonatkozó érvényesülésének harmonikus egységében, egy stabil demokráciában. Az út maga a cél, ide csak a jogszerű út vezet a demokrácia és a jogállam vizein, még akkor is, ha a kritika és a megkérdőjelezés bizonyos normák, intézkedések érvényességét absztraktan (ombudsman), avagy tevőlegesen (engedetlenség) kétségbe vonja. A polgári engedetlenkedő, az ombudsman és a civil jogvédő egyszerre in- és outsiderek saját hazájukban, mert a kibontakozó globális civil társadalom, az emberek közötti kozmopolita jogközösség polgárai, akik legitimitásukat, főként az autokratikus rendszerekben, éppen a nemzetközi jogból és a globális civil társadalomból merítik. Az engedetlenkedő és az ombudsman folyton egyensúlyoz, egyensúlyoz a belső és a nemzetközi jog, a pozitív jog és a természet- jog, a Múlt és a Jövő, a Kényszer és a Szabadság birodalmai között. Nehéz és felelősségteljes feladat, amelyet mindegyikük a maguk módján igyekszik betölteni. A 20. század fejlődése a demokratizálódás és a diktatúrák több hullámával a biztonság és az emberi jogok igényét egyaránt megalapozta a társadalmakban. Mindkét értékrend maximalizálása azonban konfliktusokhoz és dilemmákhoz vezet a jogállamban. A biztonság maximalizálása veszélyezteti az emberi szabadságjogok érvényesülését, és fordítva. A kényes egyensúly megtalálása a mindenkori jogpolitika és a demokratikus politikai kultúra közös feladata. Mindez az interdependencia, a transznacionalizmus és a globalizáció keretei között érvényesül, azaz szemben a korábbi időszakokkal, az államok belpolitikája és jogpolitikája szoros összefüggésben van az emberi jogok és a biztonság regionális és globális rendszereivel. A globális tendenciák kihívást jelentenek mind a demokráciák, mind pedig a diktatúrák számára. „Közös" kihívás a globális terrorizmus, annak minden, vallási fundamentalista, etnikai és ideológiai formája. Lehet-e a terrorista erőszak elutasítása liberális demokráciák és az illiberális demokráciák, sőt az autoriter rendszerek közös ügye a 21. században? Vannak-e olyan biztonsági kihívások, amelyekkel szemben elhalványulnak az emberi jogok, a civil társadalom, az emberi méltóság vállalása mint értékek? 203
