Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Szabó Máté: Az állampolgári jogvédelem új típusú intézménye a 21. században: az ombudsman
blokád sem, mert hiányzott az alapvető jogok és az alkotmányosság sérelmének eleme, és nem volt értelmezhető az arányosság a jogellenes cselekmények és az üzemanyagár-emelés között. Ugyancsak a polgári engedetlenkedés és az ombudsmankodás közösségét alkotja e két tevékenység szankcióhiányos jellege. Az engedetlenkedő tevékenysége akadályozhat valamilyen folyamatot, de nincsen rá jogilag halasztó hatálya. Azután, ha a jog megváltozik, akkor a korábbi illegális tiltakozás megítélése megváltozhat jogszerűre. Hasonlóan az ombudsman kritikája, ajánlásai, kezdeményezései nem rendelkeznek kötelező erővel. (Bizonyos tematikus ombudsmanok, pl. nálunk az adatvédelmi és a zöld biztosok kötelező hatósági döntéseket hozhatnak, de ez a hatósági profilnak az ombudsmanival való, véleményem szerint, szervetlen párosítását mutatja.) Mindkét tevékenység ezért is nagymértékben rászorul a habermasi értelemben vett kritikai nyilvánosságra, és annak mediatizált formáira is, hiszen a polgárok csak ilyen módon szerezhetnek tudomást az ő alapvető jogaikat érintő engedetlenkedésről, illetve ombudsmani tevékenységről. A média hadilábon áll a kritikai nyilvánossággal, ezért azután a mai engedetlenkedők erősen építenek a posztmodem mobil kommunikációs technológiák által biztosított ellennyilvánosságra, illetve az ombudsmanok hazai és nemzetközi kommunikációs hálózatokat építenek fel, médiastratégiát építenek ki, megszólítják a polgárokat, a döntéshozókat és a kritikai társadalomtudományokat. A civil jogvédelem és annak nyilvánossága mind az engedetlenkedők, mind az ombudsmanok, mind a kváziintézményes civil jogvédő szervezetek szócsöve (pl. az Acta Humana és a Fundamentum folyóiratok Magyarországon). Állam és civil társadalom Az azonosság és a közösség azonban nem feledtetheti, hogyha az államot és a civil társadalmat Hegel módján vertikálisan értelmezzük, akkor az ombudsmani intézmény és az engedetlenség egyaránt az állam és a civil társadalom közötti közvetítő szférában helyezkedik el. Azonban az ombudsman közelebb áll a „felső" pólushoz, az alkotmány, a jogrend, a jogérvényesítés bürokratikus területeihez. Bár Hegel nem ismeri el őket, de az engedetlenkedők pedig az ő logikájával szemben „alulról" szólítják meg az alkotmányosságot és a jogrendet, és kívánják megváltoztatni azokat. Bár az, hogy mi van Hegelnél, igazából nehezen megválaszolható a sokféle utólagos, konzervatív és forradalmi - pl. Marx és Marcuse9 - értelmezőkkel és a különböző, a szöveg radikális és konzervatív fordulataival együtt. Hegel szerint: „Minden népnek... olyan alkotmánya van, amely neki megfelelő és neki való"10, tehát a civil társadalom felléphet közvetlenül is annak megváltoztatására, hangzik az aktivista, ez pedig nem lehetséges - mondja a konzervatív értelmezés. 9 Marcuse, Herbert: Ész és forradalom. Gondolat, Budapest, 1992. Marx, Kari: A hegeli jogfilozófia kritikájához. 378-392. o., Marx-Engels művei 1. kötet. Kossuth, Budapest, 1957. 10 Hegel: Jogfilozófia. Budapest, Akadémiai, 1971. 298. o. 201
