Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Rakonczai János - Ladányi Zsuzsanna: A sejthető klímaváltozás és a Duna–Tisza közi Homokhátság
8. ábra. Az NDV1 vegetációs indexek alakulása Gemenc erdőterületén a vizsgált években A Duna-Tisza közi hátság egyes részein végzett biomassza-vizsgálatok azt mutatják, hogy a jelentős talajvízszint-süllyedéssel érintett területeken a fás vegetáció már alig függ a talajvíztől (nem onnan szerzi be vízigényét), azaz sokkal jobban ki van téve a csapadékeloszlás szeszélyességének. Vannak-e hatékony válaszok a Duna-Tisza köze problémájára? A Duna-Tisza köze talajvízszint-csökkenése, valamint annak következményei az 1990-es évek eleje óta folyamatosan az aktuális kormány, illetve Országgyűlés elé kerültek. Nevesítve van az Alföld-programban és mindhárom Nemzeti Környezetvédelmi Programban, valamint kiemelt figyelmet kapott a Nemzeti Eghajlatváltozási Stratégiában is. Mindezek azt mutatják, hogy a probléma fontossága a legfontosabb hazai környezetvédelmi stratégiákban is kinyilatkoztatásra került. Vélhetően külön tanulmányt érdemelnének mind a problematikát, illetve annak hátterét feltáró tanulmányok, mind azok a különböző szintű programok, amelyek a Duna-Tisza köze vízhiányának megoldása érdekében, de sokszor inkább csak ennek ürügyén, megtörténtek. A kutatónak sokszor az az érzése, hogy a Duna-Tisza közi vízhiány problémája jó ürügy egyes lokális problémák megoldására, és ezért nincs igazi „kézzelfogható" eredmény. Igaz, még „műtárgyak" is létesültek, vízpótlási programok is elindultak, csak egy igazi stratégia hiányzik. El kellene végre dönteni, mit akarunk, és annak mi az ára! Ha beletörődünk abba, hogy a Duna-Tisza közi vízhiány hátterében nagyobb részben a klímaváltozás áll, kézenfekvő a kérdés, tudunk-e, illetve akarunk-e a természetes folyamatokkal bírókra kelni? Mi az az ésszerű határ, ameddig dacolni lehet a természettel? Megoldás lehet-e a vízhiányra az időnként vissza-vissza- térő Duna-Tisza-csatorna? 151
