Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
filoxéravész után kibontakozó szőlőnemesítésre, vagy a kertészeti kultúrák felvirágzására), vagy akár a jó munkakultúra mint alapok, megelőzték a gazdaság felvirágzását. Nekem egyre inkább az a sejtésem, hogy most is hasonló a helyzet. A régió felzárkózásának esélyei a „hely és a fej" ismételt egymásra találásában, a kreatív, megújulni képes, s itt boldogulni akaró emberekben vannak. Mindent meg kellene tennünk annak érdekében, hogy a jövő generációja itt, e tájon tudja elképzelni a jövőjét. Ennek hiányában ugyanis bármilyen jövőkép csak az íróasztalfiókok számára kerül „gyártásra"9, no meg le kell adni a forrásszerző pályázatok mellékleteként anélkül, hogy bárki igazán komolyan venné a benne foglaltakat, s betartásukról gondoskodna. A kilátások - sajnos - nem túlságosan kedvezőek. Az elmúlt húsz esztendő általában nem arra tanította a helyi társadalmat, hogy összekapaszkodva, közösségeket építve, szolidáris gondolkodással a közös dolgaik és a közös jövő ügyeiben odaadással cselekedjen. Ez az időszak egy esetenként szélsőségesen individualizálódó társadalomban a meglehetősen „vad" kapitalizmus térnyeréséről szól, amelynek fájdalmait szinte alig enyhítették azok a tervezési és közszolgáltatási-jóléti mechanizmusok, amelyek Nyugaton korábban már jól működtek. Ezek a megoldások - meglehetősen sajátságos módon - a második világháború után teret nyerő államszocializmustól való félelemben születtek meg ott, sőt a szocialista országok „egyes vívmányainak" a „szociális piacgazdaságba" való átültetéséről szóltak. Nálunk is szociális piacgazdaságot hirdettek, de nem igazán az lett belőle. Ahhoz éppen a kutatásnak, a tervezésnek, a szociálisan öntudatos és tanulóképes - sőt stabil jövőképekkel rendelkező - helyi társadalomnak kellett volna sokkalta nagyobb szerepet kapnia. (Hozzátehető, ahol ennek az alapjai megvoltak, vagy megteremtődtek, azok a vidékek és településeik ki is emelkedtek a szürke és vidékies magyar perifériákból.) A Duna-Tisza köze jövője lehet olyan (lásd 2. ábra10), mint ahogyan „a mi költőnk" is megénekelte, amolyan Pató Pálos. De lehet egy tudatos (ismét), öntudatára ébredő, közösségeit helyreállító tervező helyi társadalomé, amelyik a fenntarthatóság szigorú elvei alapján kihasználja a táj és a földrajzi helyzet adta lehetőségeket, sőt távlatban, ha nagyon fokozódna a vízhiányunk, akkor - mondjuk, negyedszázad múlva - megépíti a Duna-Tisza-csatomát és aktív részese lesz a most induló új, nagy távlatú európai Duna-fejlesztési regionális programoknak. Zárógondolatok A jövőnk nagyon bizonytalannak tűnhet persze sokak számára, de ha feladjuk a jövőképalkotás lehetőségeit, e bizonytalanság csak növekedhet. Kedves történet esett meg velem, amikor két évtizede Finnországban jártam, még jóval a rokonok európai uniós csatlakozása előtt. Lappföld szélén, egy szépen és oko9 A www.alfoldinfo.hu honlapunkon több, sajnos ilyenné lett, jövőképeket is tartalmazó stratégiai fejlesztési dokumentum található. Ha átfutják azokat, eldönthetik, hogy a szerzőkben van-e az alapvető hiba. 10 Csatári Bálint és Farkas Jenő szerkesztése. 137
