Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
Remélem, hogy e néhány egyszerű példa és kérdéssor is kellően illusztrálja: a térségi jövőképek akár így, egyszerűen, az egymás után következő, s persze logikusan összeépülő kérdések sokaságára adott válaszokból állíthatók össze. Hogy e feladat mégsem egyszerű, az ezért van, mert igazából mindenkinek, minden a jövőért valaminő szinten felelősséget viselő állampolgárnak kellene hasonló kérdéseket feltennie. A maga, a családja, a vállalkozása, a szűkebb közössége ügyeiben, s persze azokra a kérdésekre is kereshetné a válaszokat bárki a maga szempontjából, amelyeket fentebb - a tágabb térségünkre vonatkozóan - jövőkép-alkotási kísérletként vázoltam. Azt hiszem, hogy alapkérdés lehet az is, sőt talán egyféle kiinduló alapként kell vele számolni, hogy az állandó növekedést és a mértéktelen fogyasztást - egyre nyilvánvalóbb - fel kell váltania a szükségletek kielégítését szolgáló erős helyi gyökerekkel is rendelkező gazdaságnak. Hogy a technikai-műszaki alapok mellett legalább olyan fontosak lesznek a humán, az emberi, a kulturális alapok. Hogy az eddig mifelénk szinte kizárólagosan felülről vezérelt rendszereket az alulról építkező, a szubszidiaritást, a helyi közösség önrendelkezését kiinduló alapnak tekintő modelleknek kell végre felváltania. S az is szinte bizonyos, hogy a ráció mellett ismét fontos lesz az emóció is, az abból táplálkozó plusz lelki-emberi energiák bevonása a tervezési és a jövőképalkotó folyamatokba. Nem lehet sem az egyik, sem a másik kizárólagosságával célba érni. A politikai propagandánk bizony gyakran veszi célba az emóciót, míg a reálgazdaság (s a fizetési boríték) a rációkat helyezi előtérbe. Azt is mondják egyesek, hogy a masculin, a kizárólag a versenyt és versenyképességet szajkózó, azaz férfias „fejlesztési gondolatmenetek" mellett legalább olyan fontos lesz a dolgok feminim jellege, nőiessége6. Túl sok tehát azoknak a valósan is létező komponenseknek, bizonytalansági tényezőknek, fejlesztési lehetőségeknek és korlátoknak a száma, amelyek alapján nagy valószínűségi pontossággal jövőképeket lehet fogalmazni. Ennek ellenére azt hiszem, nélkülük nagyon sikertelen lesz a jövőnk itt is, s országos szinten is. Szörnyűséges belegondolnom, hogy mennyi kudarc ért már engem mint kutatót efféle ügyekben. De hát addig kell hányni a borsót a falra, amíg van. Variációk a jövőkép témára Tekintettel a dolgok fentebbi - remélem e vázlat formájában is bizonyított - szerteágazó mivoltára, a dolgozat végén megkísérlek különböző variációkat adni segítségül a fantáziadús olvasónak ahhoz, hogy saját maga is területi jövőképeket állíthasson össze. A következő ábra7 azt mutatja, hogy a Duna-Tisza köze közeli és távoli jövőjének megoldandó problémái, konfliktusai térben legalább három „hatásirányból" fogalmazhatók meg markánsan. 6 G. Fekete Éva közlései, Csatári B. - G. Fekete É. - Farkas J. - Osgyáni G. - Baksa S. 2007. A környezet és a kultúra szerepe a vidéki változásokban. In: Banczerowski J.-né - Koncz I. - Baranyainé Sz. P. - Szentpéteri J. - Szemenyei I. (szerk). Stratégiai kutatások 2006-2007: Kutatási jelentések a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia közötti megállapodás keretében végzett stratégiai kutatások főbb eredményeiről. Budapest MTA, 2007; pp. 303-327. 7 Farkas Jenő ábrája. 135
