Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Tóth Balázs Zoltán: Modernista törekvések a magyar fotográfiában

1923-24 környékén az Egyesült Államokban már a Straitgh Photography-nek nevezett irányzat is működésének 8. évét ünnepelte, tőlünk nyugatra pedig szárnyait bontogatta az új tárgyilagosság irányzata. A történet kerekségéhez hozzátartozik, hogy az akkor még Kertész Andor 1924-ben Párizsba költözött, és hamarost egyike lett a modem fotográfia nemzetközi ikonjainak.4

A piktorializmus, melynek szerepe, mint említettem, nagyon fontos a fotográfia történetében, a modernista törekvések kezdetének is tekinthető, abban az értelemben, hogy kezdetben progresszív műfaj volt: „és ekkor született meg a fotóművészeti kiállítás, ahol a képeket nem a padlótól a plafonig pakolták a falra, mint az amatőrök klubjaiban és szalonjaiban, hanem úgy, ahogyan ma is elvárjuk: egymás mellett, a megfelelő paszpartuban és keretben, ügyelve még a fal színére is, s különös gondot fordítva a képek megvilágítására. "5

A Magyarországon példátlan befolyást és hatalmat nyert festőiesség még a negyvenes-ötvenes években is fel-felbukkant néhány kiállításon, sőt a háború utáni szocialista realizmus fotográfiai stílusirányzatában is tovább élt6. Ám ez a stílusirányzat, akárcsak külföldön, itthon is kitermelte ellenirányzatát/-atait.

Mik voltak a főbb jellemzői a fényképről való gondolkodás új útjainak?7 Elsősorban a szokatlan perspektívahasználat, a téma megválasztásának szabadsága: értelmet és „képjogosultságot" nyertek olyan tárgyak, témák, melyek előtte nem: a világban létező másodlagos dolgok, tárgyak felfedezése által, azok sajátos megvilágításával, kiemelésével, valóságos környezetükből kiszakítva, új kontextusba helyezve izgalmas képi metaforák jöttek létre, melyek új mikrovilágok kapuit nyitották meg.8

A modernizmus úgymond 1931-ben „robbant be" a magyar művészeti életbe; a fotográfiában ekkor a magyaros stílus9 névre hallgató irányzat volt az uralkodó. Bár az ebben a stílben alkotók valóban megváltoztatták a fotográfiai műtárgy printing szintaxisát, a nemeseljárások helyett a tükörfényes, többnyire 30x40-es zselatinos ezüst nagyításokat preferálták, de népies témaválasztásuk, idealizáló ábrázolásmódjuk, az ellenfény tudatos használata és a különböző képlágyító módszerek használata, valamint a „gyöngyösbokrétás" hangulatra való törekvés miatt is inkább a magyarországi piktorializmus egyfajta alakváltozatának tekintem azt, minthogy bármilyen modernista törekvés zászlaja alá soroljam.10 A már említett „berobbanás" Helmar Lerski külföldön is nagy hatású könyvével, a Köpfe de Altags

4 S tette ugyanezt Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi, Kepes György és még sorolhatnánk.

5 Szilágy Sándor: Meghatározások, http://beszelo.c3.hu/02/06/15szilagyi.htm

6 Igaz, a magyaros stílus által magáévá tett stílusjegyeken keresztül.

7 Ebben az írásban a fotográfiát megtermékenyítő főbb irányzatokat ismertetem, az avantgárd izmusok influenciájának bemutatásától most eltekintek.

8 A húszas, harmincas években európai fotográfia megújulását legfőképpen két „iskola", a Bauhausnak nevezett építészeti, iparművészeti, képzőművészeti iskola, melyben a fotónyelvezet megújítása elsősorban Moholy-Nagy László nevéhez fűződik, és a Neue Sachlichkeit irányzata határozta meg.

9 Lásd: Kincses Károly: Mítosz vagy siker? A magyaros stílus. Magyar Fotogáfiai Múzeum, 2001.

10 Vö.: Szilágyi Sándor: A magyar paradoxon. In: http://www.c3.hu/~saci/fotokultura.hu/galeria/02. magyarparadoxon.PDF

102