Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)

a SED20 azon igyekezete, hogy legalábbis a nyilvánosság előtt elfojtsanak minden kritikai megnyilvánulást. Azt, hogy a munkatársak sok helyen egyáltalán nem kollegiálisán, hanem gyanakvással tekintenek egymásra, a német mintában többen is megfogalmaz­ták: „Nagyon jó kis kollektívák voltak az NDK idején. Megvolt az az összetartozás érzése, nagyon sok mindent csináltunk együtt. És ez az összetartozás a rendszervál­tással elveszett, mert mindenkinek harcolnia kellett a munkahelyéért, és ez... nekem szerencsém volt, de nem szívesen emlékszem vissza arra az időre. Volt egy szociális terv, hogy akinek kisgyerekei voltak, de sok mindent mi se értettünk. Valahol min­denkit érintett. Persze akkor mindenki csak magával foglalkozott. [Később] De ugye itt még nagyrészt a régi Zeiss-törzsgárda dolgozik, és ez az összetartozás köztünk megmaradt. Ma is megünnepeljük a kollégák születésnapját, de szerintem ez azért van, mert a régi törzsgárdánk nagyon összetart. Még most is. Dolgoznak nálunk ideiglenes szerződéssel emberek, akiket egy ügynökségen keresztül szerződtettek, és meg kell mondanom, sokunkban visszatetszést kelt, mert ők munkanélküliek, és persze munkát szeretnének, és sokszor olyan eszközökkel, hogy odamennek a főnökhöz, hogy X. vagy Z. túl gyakran tart kávészünetet. Meg kell mondanom magának őszintén, hogy mi itt a régi törzsgárdából nem nagyon szeretjük ezeket a szerződéseseket." (Jutta, 54) Mások, mint Katharina, szemléletes példákkal is alátámasztották a szocialista korszakban megszokott kollektivizmus és az újkapitalizmusban megjelenő indi­vidualizmus közötti különbséget: „Ma attól, aki dolgozik, sokkal többet követelnek, mint régen, és ezért lényegesen nagyobb a stressz és a megterhelés, mint az NDK idején. És aki sok pénzt keres, az még többet akar, vagy állandóan attól retteg, hogy lemarad. Énszerintem nagyon hiányzik az a társas közeg, ami megvolt az NDK-ban. Én nagyon szép időket éltem meg akkor a brigádommal, és ilyen élmények ma nin­csenek. Remek kollektívánk volt, még ma is tartjuk a kapcsolatot. Rengeteg mindent csináltunk együtt, közös hétvégi kirándulások, születésnapok, brigádesték - és ezek olyan dolgok, amiket az ember ma nem tapasztal meg a munkahelyén. Nagyon ritkán van az, hogy az emberek tényleg együtt dolgoznak. Ma sokkal inkább harc folyik min­den munkahelyen: mindenki saját magának akarja kitaposni az utat, vagy azért hajt, hogyha leépítés van, ne őt küldjék el, hanem a másikat. Beszélnek ugyan »csapatszel­lemről« meg »projektekről«, de ez a »munkaközösség« csak papíron létezik. Korábban nem ez volt. A brigádban egészen más volt a légkör. Ott valóban volt egy közösség, ami összetartotta az embereket. Mondhatok egy példát: volt egy kolléganőnk, aki, ha rájött, akkor elég sokat ivott. De a brigád mindig ott volt, amikor szüksége volt rá. Meg tudta tartani a munkáját. A rendszerváltás után aztán sajnos teljesen alkoholista lett." (Katharina, 46) Katharina és Kari között nem volt kapcsolat; érdekes, hogy mégis mind a ketten nagyon hasonló kritikát fogalmaztak meg a posztfordizmus új, rugalmas munkaszervezéséről, ami csak látszólag rugalmas, hiszen valójában fokozza a megterhelést és nyújtja a munkaidőt. 20 A keletnémet kommunista párt. 74

Next

/
Thumbnails
Contents