Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)
Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt (1982) című regényében már sokkal pesszimistább: ekkorra lényegében kialakult egy egyenlőtlen, polarizált társadalom és egy domináns fogyasztói morál, ami éppúgy jellemzi a pártfunkcionáriusok, újgazdagok, stb. világát, mint a józsefvárosi egyszerű emberekét. Érdekes, hogy a fogyasztás valamiképpen mindig a nőkhöz kapcsolódik: a „kiváltságosak" világában a főhős anyja az, aki az anyagi előnyök reményében halálra hajszolja a férjét, akit közben megcsal fiatal szeretőjével, míg a „másik", józsefvárosi oldalon Eszter, a becsületes, ámde kemény öklű fodrász felesége rendel alá mindent - férjet, húgot, családot stb. - az anyagiaknak (igaz, neki szeretője sincs, ő leginkább a magára aggatott arany által szimbolizált gazdagságba szerelmes).9 Ebben a regényben már egyáltalán nincsenek közösségek, sem pedig szolidaritás: valójában mindenki elárul mindenkit, miközben az annyira vágyott „arany" birtoklása még az eltorzult személyiségű Esztert sem teszi boldoggá, ahogyan ez kiderül egy monológjából. A „régi világból" már senki nem menekülhet, legalábbis erre utal a főhős öngyilkossága, a férj „végső" bosszúja Eszteren, akit megfoszt biztosnak tekintett anyagi támaszától (és a további arany karkötőktől), és a jószívű komédiás agglegény, Valentin bácsi szépen berendezett, harmonikus kis világának pusztulása, a bohóc maszkja mögött rejtőző magányosság leleplezése, ami egyébként sok tekintetben „rímel" az Angyalarcú által választott kiútra. Mintha a szocialista vegyes gazdaság világa - morálisan - már egyáltalán nem lenne megreformálható: az egyedüli pozitív értéket a regényben a domináns fogyasztói értékeket elutasító, szegény fiatalok képviselik, akik megpróbálnak egy kommunát alapítani - ami, a regény pesszimista végét ismerve, mintegy az író által igeneit jövőképet is (előre) jelezheti. Természetesen nem kell klasszikusokhoz nyúlnunk, ha a magyar helyzet specifikumát szeretnénk érzékeltetni; mint ahogyan az is igaz, hogy noha a fogyasztói modell átvétele egyre inkább aláásta az annyit propagált szocialista morált és a szocialista közösségeket, az 1960-as évek kelet-európai reformkísérletének bukása után éppen a gazdasági és óvatos politikai liberalizálás tette Magyarországot a „legvidámabb barakká" a régióban. Noha Magyarország még az 1980-as években is távol állt a valódi piacgazdaságtól, sőt a buharini vegyes gazdaságtól is, a fogyasztói értékek - mind a szociológiai felmérések, mind pedig a szocialista irodalom tanúsága szerint - ekkor már nagyobb hatást gyakoroltak a lakosságra, mint a hivatalosan propagált szocialista, közösségi értékrendszer. Érdemes egy-két irodalmi példán keresztül megnézni, kik azok, akiket köny- nyűszerrel „megvesz" a fogyasztói társadalom. Fejes Endre idézett két regényében elsősorban a nők azok, akik a fogyasztás növelésére hajszolják a férfiakat; de idézhetnék a téma szempontjából egy tanulságos példát az ifjúsági iroda9 A két világ egyébként valójában nem is áll olyan messze egymástól; legalábbis erre vall a főhős kifakadása anyjának a regény végén, hogy valójában az egész kerületben híres szép férfi, a fodrász fia. Ezt egyébként a két szereplő közötti konfliktus is alátámasztja, ami sokkal inkább hajaz a „klasszikus" apa-fiú rivalizálásra („A bácsi ütni tanít. A bácsi jól tanít"), mint az unatkozó úrigyerek kötekedésére egy „proletárral". Ráadásul a szép fodrász - ha hihetünk a fiú keserű kifakadásának - valamikor „bírta" az édesanya szerelmét, míg a férjébe soha nem volt szerelmes, ahogyan azt egy bizalmas beszélgetés során fiatal szeretőjének elismeri. 61
