Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Alföldy Jenő: A modern Petőfi

fiája szerint azok a demokratikus gondolatok, amelyek 1846-os, nagy pályafordulatáig sorsából és temperamentumából következtek, a jó érzékkel tájékozódó ember olvasmányaira is épültek. Módszeresen készült nagy „szerepére", amelyre a magyar társadalom valósága és személyes adottságai jelölték ki: a történelmi cselekvésre.

S most rátérnék egy ritkábban emlegetett Petőfi-versre, amelynek modem vonásaira ugyancsak rácsodálkozhatunk.

Hegyen ülök

Hegyen ülök, búsan nézek le róla,

Mint a boglya tetejéről a gólya.

Lenn a völgyben lassú patak tévedez,

Az én fáradt életemnek képe ez.

Elfárasztott engemet a szenvedés.

Be sok búm volt, örömem meg be kevés!

Bánatomból egy nagy árvíz lehetne,

Örömem kis sziget lenne csak benne.

Fenn a hegyen, lenn a völgyben zúg a szél,

Közelget az időjárás ősz felé;

Ősszel szép csak a természet énnekem,

A haldokló természetet szeretem.

Tarka madár nem fütyörész az ágon,

Sárgapiros levél csörög áfákon,

Innen-onnan lehull áfák levele...

Bárcsak én is lehullanék ővele!

Holtom után vájjon mi lesz belőlem?

Vadfa lenni szeretnék az erdőben;

Ott lenne az én számomra jó tanya,

Egész világ engem ott nem bántana.

Szeretném, ha vadfa lennék erdőben,

Még inkább: ha tűzvész lenne belőlem;

Elégetném ezt az egész világot,

Mely engemet mindörökké csak bántott.

Pest, 1845. [október 16. - november 25. között]

A Petőfit ismertető hetedik osztályos tankönyvbe azért vettem föl ezt a költeményt, mert úgy éreztem, vonzón mutatja meg a diákoknak az ember érzelmi összetettségét. Nagy amplitúdójú kedélybeli kilengései, erős hangulati váltásai méltán fölkelthetik a növendékek érdeklődését.

A hegycsúcs, magaslat, orom a hazai és a világköltészet alapvető toposza. A változatokat hosszan sorolhatnánk Goethe Vándor éji dalától Vajda János Mont Blanc-hasonlatán

51