Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Turai Laura: Tatár Sándor az "angyali vándor" nyomában

útját készíti elő (vő. „Jelen van mindenütt. Vagy lakja szívedet, / Barátom, vagy szíved bizony nincs is neked!" „Legyél velem, legyél!... - rimánkodik a balga, I Mikéntha Istennek az kellene: a hangja." „Ha dörg az ég, sokan Istenhez menekednek, / Am te oltalmadat mindenkor benne leljed!" „A Pokol benned van, de Mennyre válthatod / Ha kiűzöd magadból a mohó állatot.") Olyan dalok ezek, melyek túl vannak a tündöklés vágyán. Mikor megtörtebb az ének, egy pillanatra felvillan a láng sebezte pillangó szárnya, egy-egy remeklésben pedig magának a pillangónak tűz emésztette árnya is: „A hús, a kéj, a kincs. A csend, a szív, az oltár. / Ki gyűjt, habzsol, rab az; csak az szabad, ki szolgál."; „Magadnak, mondd, miért kívánnál szárnyakat? / Ki tiszta, száll úgyis; a bűnös lennmarad." „Szerelmednek nyila tompa hegyű nagyon -/ Sebzetten Jézusod így gyötri fájdalom."

Az isteni jelenlét kérdése központi helyet foglal el, sok helyen pedig áthallások fedezhetők fel a taoizmus „tanításaiból" (pl.: „Útról ne is beszélj; mert megérkezhetel / Egy lépés nélkül is, csak töltsön Isten el.")

Tatár Sándor a sziléziai angyal fénycsóvájából merítve egy kis hangya csápjaival, egy „éjjeli lepke" segítségével hozott le újra számunkra e „modem korban" is érvényes, mert örökérvényű üzeneteket. Alapállása a csend, perspektívája a fény, műhelye a lélek. Hitvallása saját szavai alapján lehetne:

„Borodat ne kínáld fennszóval, hangosan - Kortyot telkedből adj, és kérnek majd sokan"

107