Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Hajdu Péter: A szigetvári hős feltámadása (Mikszáth és az Új Zrínyiász)

séget (akit éppen az ellenségesség hangsúlyozására nevez gazfickónak) példátlanul magas borravalóval jutalmazza.

Kétségtelenül lefokozó jellegű ez a párhuzam; a nagyszabású gesztus kicsivé és komikussá alakul. Zrínyi azt a büszkeséget fejezte ki ezzel, amivel egész nagyúri életére tekintett, Szabó Gyurka pedig csak a bajuszára büszke. De azért két szempontot érdemes tekintetbe venni. Egyfelől a párhuzam megmutatja, hogy már a heroikus gesztusban is van valami gyerekes. Zrínyi keserű mosollyal mondja a száz aranyról: „Azt én úgy szoktam" (215.) - bár ez az önirónia főleg a gesztus megismétlésének szól. Ez a hősi tettet nem minősíti le, de valami szerethető emberi gyengeséget mutat meg a mélyén. Másfelől a bajusz megsemmisítése nem egyszerűen a modem világot mutatja kisszerűnek a reneszánsz ember teljes önfeláldozásához képest, hanem egy szociális különbségre is rámutat. Szabó Gyurka nem arisztokrata, hogy igazán nagyszabású gesztusokkal tudná beírni emlékét a történelembe, hanem az emlék nélkül elmúló kisemberek közé tartozik. Zrínyi kirohanásakor persze mintegy 300 közember is feláldozta életét, ugyanolyan hősiességgel, mint a vezérük. De ők nem tudtak aranyakat tenni a zsebükbe, nekik nem tellett ilyen költséges gesztusokra. A19. század végén egy inasnak is telik. Csak persze kisebb léptékben. Nem akkora az áldozat, sokkal kisebb az összeg, és a veszteség képét is csak egy borbélylegény emlékezetébe igyekszik bevésni.

49