Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Szepesi Attila: Rácz Aladár cimbalma, avagy a régi-új

ka volt. Ennek akár emblémája lehetne a mi derék cigány muzsikusunk, Rácz Aladár ütött-kopott cimbalma.

Itt nem állom meg, hogy ne említsek egy apró, ám annál emlékezetesebb esetet - aki hallotta, nézze el nekem: egy alkalommal Rácz Aladár elpanaszolta Kodálynak, hogy mennyi baja van a hangszerével. Örökké lehangolódnak a húrjai, egy-egy hangversenyen időről időre közelharcot kell vívnia vele, és jó volna, ha a mester kitalálna valamit, hogyan lehetne megszabadulni a húrok örökös meglazulásától. Kodály erre azt felelte: Aladár, ha ezen sokat törnénk a fejünket, újra feltalálnánk a zongorát. Ez a kis eset is a régi-új, az új-régi példázata, az örök körforgásról beszél, ahogy valami mögénk kerül, aztán egy idő múlva újra elébünk, mert ez a körforgás a világ természetéből adódik. Köztudott, hogy a legtökéletesebb forma a gömb. A semmibe taszított matéria is gömbbé formálódik. Vagyis - a tudomány nyelvén szólva - a matériára hat a gravitáció, a metafizika nyelvén: a szubsztancia, a minőség nélküli anyag esszencializálódik, alakot ölt.

Azt kérdezi egy esszéjében Hamvas Béla: vajon a falusi templom épül-e városi minta nyomán, vagy épp megfordítva? A kérdést eldönteni nem tudja. A városit követi, ruszticizálja a falusi, ám némi idő, egy-két évszázad elmúltával a helyzet megfordul: a „modern" építész meglát falun valami neki tetsző részletet és felhasználja új tervéhez, tán nem is sejtve, hogy amit izgalmasan újnak hisz, valami ősi mintát követ a maga módján. Ha hiszünk a törzsfejlődésben - ez ügyben vannak némi kételyeim, de ezek most nem tartoznak ide -, a kérdésre, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azért nem tudunk egyértelműen felelni, mert a tyúk sem volt mindig olyan, mint ma, és a tojás sem.

Egy tüneményes kis novellájában elmeséli Tömörkény István, akit rokonai, öreg szegedi ismerőseim csak Steingassner Pistiként emlegettek - ez is körforgás, ahogy Steingassnerből Tömörkény lesz, majd a leszármazottak egyike-másika kikerül német földre vagy Amerikába sörhasú bajornak vagy rágógumit rágcsáló jenkinek -, nos, Tömörkény beszámol róla, hogy egy ásatás alkalmával az Alföldön - ahol tán valami gepida vagy avar temetőt tártak fel - az esti tábortűznél a kubikosai megkérték, meséljen nekik valamit. Hirtelen nem jutott eszébe más, elmondta az Iliászt, némiképp mesévé alakítva Achilles és a trójai ostrom históriáját. Elmúlt aztán néhány hét, és egy másik temetőfeltáráson este arra figyelt fel, hogy öreg kubikosa jóízű mesét kanyarít a tábortűznél a nagy magyar vitézről, Ág Illésről, aki szembeszáll egész regiment törökkel. így lett Achillesből Ág Illés, a homéroszi eposzból magyar népmese. Temérdek példát hozhatnék arra - folkloristák meg is tették -, hogy nagy mesemondóink, Fedics Mihály, Tombácz János vagy Ámi Lajos hány szépirodalmi emléket, emléktöredéket építettek be meséikbe. Nem kétséges, hogy Homérosz remekműve modernebb, mint az öreg alföldi kubikos Ág Illés-variánsa.

Volt nekem egy öreg barátom, óbudai szomszédságunkban lakott, gyakran beszélgettünk, a költő Tamkó Sirató Károly. Nagyapáim korú volt, de megkövetelte - kezdetben nehezemre esett -, hogy Charleynak szólítsam. így illik ez a szakmán belül. Kevesen tudják, hogy a múlt század első negyedének vége felé Tamkó Sirató Párizsban, az izmusok fénykorában létrehozta a dimenzionista mozgalmat. O, franciásan, dimanzionizmusnak mondta. Ekkor írott versei keltet33