Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
Kazinczynál hallgatólagosan a Társadalmi szerződés szabályai érvényesültek. Amit arisztokratizmusnak tartanak, szintemelő demokratizmus. Rousseau-nál sem beszéli a bölcs törvényhozó mindig a tömeg nyelvét, mely nem is mindig érti azt, mert „ezerféle eszme van, melyet nem lehet a nép nyelvére fordítani".71 72 De Rousseau-t is eszmény vezeti: a közvetlen demokrácia eszménye, ahol a többség dönt, a közjót célzó általános akaratnak megfelelően. Aki Kazinczynál író, az Rousseau világában törvényhozó, az olvasók pedig a közvéleményt alkotják, azt, amely a döntés részese, elfogadója vagy elutasítója. Az általános akarat a törvény, amely szabaddá tesz. Rousseau szellemében is hangzott Kazinczynál a nyelv jellemzése: „A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője" 72 Alakítása a közösség iránti egyéni felelősség kérdése. A nyelvnek közérthetőnek kell lennie, és egyben eszményinek, a nyelvi vitákban pedig végül is a közvélemény dönt, az írók és az olvasók közötti kölcsönhatás eredményeként, anélkül, hogy a szabadságot korlátozná, mert a kezdeményező az értéket alkotó író, és nem is csak egy. Kazinczy 1816-ban közhírré is tette: „Élő nyelvnek változni kell, aszerént ahogy isméretei gazdagodnak, érzései nemesednek, ahogy a nyelv természete (mely egészen egyéb mint a szokás) engedi, a literatúrával bíró régi és új nemzetek példái intenek, a szépség és a nyelv ideálja kívánja, és a neki lelkesedett szépíró parancsolja; s mindaddig kell változnia, míg az a tudományoknak s mesterségeknek minden nemeiben elégséges számú nagy írók által meg nem állapíttatik. "73 Az író művészete a szónoklat művészetére hat. „Minthogy tehát - írta Kazinczy 1829-ben - az ékesen szólás mezején többek a nemek s minthogy az olvasók is nem egy osztályba tartoznak, célerányosan az bánik, aki mindenik nem szükségeire igyekszik kifejteni a nyelv erejét. Valami magát a jobb nemű olvasókkal s jobb nemű írókkal megkedveltetni nem tudja, s ilyen mindaz, ami ok nélkül távozik el a közönséges nyelvtől, az feddést érdemel: de ami okkal távozik el, s azért, mert az új szó és szólás által nyer a nyelv, az nem az egész népnek, hanem a nyelv barátinak írt munkákban javalást kívánhat, kivált akkor, midőn a nyelv még emelkedésben vagyon. "74 Viszont azáltal, hogy a szónoklat sokakhoz szól, az író újítása közkinccsé válik. Az a gondolat, hogy a nyelv alakításában a nyelv eszményéhez kell igazodni, egyben eszmény és valóság mozgósító feszültségére utal, az állandó jobbítás követelményére, ami szintén lefordítható a politikai cselekvés nyelvére, jól átgondolt reform- politikát jelent. Amikor pedig ennek a politikai cselekvésnek nincs lehetősége, akkor éppen azt pótolja, és egyben azt a protopolitikai gondolkodást is jelenti, amelynek logikája és struktúrái megfelelnek a politikai gondolkodás logikájának és struktúráinak. Az élet igényeinek megfelelő változtatás lett a nyelvi és a politikai gondolkodás közös eleme. Változni kell a nyelvnek, mint ahogy változni kell a törvényeknek. A törvények megváltoztathatósága alapvetően új mozzanat. Változniuk kell, mert változnak a társadalmi igények, és ugyanakkor a változás értékszempontú, természetjogi axiómákhoz kapcsolódik, és ezek jegyében is integrálni lehet az eltérő nézeteket. A nyelvújítási törekvések - minden belső meghasonlás és vita ellenére - integráltak és integrálódtak. Lehet valami szimbolikus abban is, hogy a közvélemény szavunkat Kisfaludy Sándor alkotta meg, és a végén csak megbékélt kemény és kíméletlen kri71 Jean-Jacques Rousseau: Du contrat social ou principes du droit politique. J.-J. Rousseau: Contrat social ou principes du droit politiques. Paris, [é.n.] Gamier, 262. 72 Kazinczy: Válogatott művei. II. 196. 73 KFL, XIII. 481. 74 Ráday Könyvtár, Szemere-tár 10. k. 134. 35
