Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
nak nyelvet, az az ő baja, az eszköz az enyém. A francia nyelv az én szolgálóm, [...] mert én nem fogadom el a törvényt, hála Istennek, én adom azt."51 Párhuzamba állítható Kazinczy megnyilatkozása a korabeli angol utilitarizmussal, mely szerint az önérdek érvényesítése társadalmi érdek. Az egyéni kezdeményezésnek, a szabad versenynek nem lehet a közösségi kényszer a korlátja, mert az önszabályozó piac kimondja ítéletét. Az önszabályozó nyelv fogalmát Kazinczy nem hangoztatta, mint Kölcsey tette, de hallgatólagosan elfogadott belőle valamit. Szerencsés kézzel hagyta ki a következő részt: „Debrecen fő helyet foglal városainknak számában, s am. fülnek bájosan zeng a m. beszéd a debr. ajakról, ahogy szemünk gyönyörködve nézi ennek a meg nem romlott fajnak lelkes arcát. De Debr. ha barbarizmus nélkül szól is, soloecizmusok nélkül nem szól, s a szokás, itt úgy nem igazolja ezeket: nyílik a rózsa s fülik a szoba, mint más helyeken nem ezeket: folyik a Duna, hazudik a hazug, melyek szint oly irtóz- tató vétkek a nyelv ellen, mint ez volna: tolik s tudik a helyes foly, hazud, tol és tud helyett. S a köznép Debrecenben is köznép, s hol látja, hol nem látja, amit kell. Horat. Epist. II. 1. "52 Alighanem politikai okai lehettek annak, hogy csak az egyik fogalmazványban feszegette, hogy a szokás és a többség véleménye mennyire lehet szabályozó. A fogalmazványban élesebben jelez te - mint a nyilvánosságban - Kisfaludy Sándor ellene irányuló kritikájának lényegét: „...a nyelv a nemzeté, abban tehát a nemzet az úr, nem az egyenként vagy egyetemben vett írók. De a nemzet a nyelv dolgát nem demokráciái igazgatással igazgatja, hanem ezt a gondot képviselőire bízza, kik egyszersmind neki tisztviselői. Ezek a grammatikusok és a lexikográfusok."53 Azt meghagyta a fogalmazványból Kazinczy, hogy szerinte az ortológusok elvetik „az ízlés bíróságát", mert úgy vélik, hogy az ízlés annyira különböző és meghatározhatatlan, hogy „anarchiára vezet". De kihagyta, hogy miképpen akarják az ortológusok megvalósítani az egységet, éspedig úgy, hogy „meghívják a másik fél embereit, hogy mint jó hazafiak az egység kedvéért mondjanak le a különözésekről, s alkuképpen, kölcsönös kedvezésképpen, meggyőződések nélkül, sőt meggyőződések ellen is, kövessék, amit a többség követ, javai, kíván". Csakhogy - olvashatjuk a fogalmazványban - a véleménykülönbség nem anarchia, egyáltalán: „Van-e anarchia a tudományok országában? vagy a vélekedések különbségét anarchiának illik-e neveznünk?" Sőt: „Nekem pedig úgy tetszik, hogy rettenetesebb semmi nem lehet, mint ez az alku, ez a baráti tekintetek, ez a voksok többsége által keresett egység, s semmi nem óhajthatóbb mint ez az anarchia; és hogy sehova inkább, mint éppen ide soha nem illett még, amit az Aemeliuszoknak egyike mondott volt: Mihi semper potior visa est periculosa libertás, quam quietum servitium. Szabadság, az az szerencsés és nem szerencsés mérések nélkül, még soha sem jutott mesterség a maga fő tetőjére: a szabadság, az az a szerencsés és nem szerencsés mérések, a mesterséget még mindenhol virágzásra juttatták. így lesz ez nálunk is, csak várjuk békével az időt, s ne kívánjuk, hogy más magának kevesebbet higgyen, mint nekünk. Ez annyival kevésbé ártalmas, mert a győző okok, a tanítás, a recenziók bennünket célhoz vezethetnek, anélkül hogy valaki erőszakot emlegethessen. "54 Máshol recenziószerű vitacikkben fejtette ki azt, amiben a fő bajt látta: „Valljuk meg: nem egyetlen bajunk, de legfőbb bajunk az egymás gyűlölésében az, hogy mi írók nem az új szók és szólások gyűlölői vagyunk, hanem azt akarnánk, hogy minden úgy szóljon és írjon mint mi, s hogy új szókat teremteni csak magunknak légyen szabad, de más írónak ne 51 Idézi Daniel Rosenberg: Louis-Sébastien Mer der's New Words. Eighteenth-Century Studies, 2003. 380. 52 MTAKK, K 631. 85. 53 MTAKK, K 631. 71. 54 MTAKK, K 631. 79-80. 32
