Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Schiller Róbert: Egy lírikus halálára
a tanulmány címében, majd egy sokszólamú zeneműben zendíti rá a választ; egyszerre ír a tudomány fejlődésének ellentmondásairól, benne a legnagyobbak egymás hangját meg nem halló süketségéről, a tudománytörténet írásának az átalakulásairól, az ezeket kísérő vitákról, és az eredmények - tudományosak és tudományfilozófiaiak - gyors elutasításáról, lassú elfogadásáról, végül beépüléséről a szakmák közgondolkodásába. Galilei és Kepler, Gassendi és Harvey, Wegener és Velikovsy, Thomas Kuhn és Lakatos Imre... az olvasó kapkodva szedi a levegőt. Kétségen kívül kissé meredek a kapaszkodó, de a szerző egyenes úton vezet bennünket. A történetek, a történetek történetei, a kutatói és a történészi módszerek egymásra utaló fejlődése ugyanarról szólnak. A racionális gondolkodás hatalmas vállalkozásáról. Sok évvel ezelőtt Vekerdi azzal tisztelt meg, hogy reflektált egy tanulmányomra. Én azt nehezményeztem, hogy olyan szerzők, köztük igen kiválóak is, írnak természettudományos kérdésekről, akik maguk nem kínlódták meg ezeknek a problémáknak a megértését. Visszautasította ezt a megjegyzést: a látszólag kívülálló is elmélyülhet valamelyik (akármelyik) szakterület mégoly speciálisnak tetsző kérdésében. Akkor arra gondoltam, hogy az ő hatalmas ismeretanyaga és fejedelmi szorgalma jogosítja fel erre a véleményre. Tévedtem; nem a tudását és alaposságát, hanem szándékait illetően. Az ő szintjén és igényei mellett mindvégig a kutató elme kalandja volt vizsgálatának tárgya. Ebben pedig biztosan nem volt kívülálló - ezeket a kérdéseket keményen megkínlódta. Gondolom, így jutott el a matematika történetéhez is. Itt találta meg a gondolat fejlődésének a laboratóriumi tisztaságát. Aminek a megértéséhez, bemutatásához és mindenekfölött: élvezetéhez nem volt szüksége arra, hogy maga is alkotó matematikus legyen. Amitől irtózott, az a homály volt; a kifejezésben, a gondolkodásban, de mindenekelőtt a szándékban. Goya rajzán a szundikálóra rátörő förtelmes démonok - ne szundítson el az ész! Ne álmaink gondolkozzanak helyettünk! Csak ami a ráció, a tudatos mérlegelés előtt megáll, csak az méltó hozzánk, csak abban nyugodhatunk meg. Ezzel bizonyára nem mindenki ért egyet, nemcsak a művész nem („Szent őrületben a költő szeme..."), de talán az intuíciójára büszke természet- tudós se egészen. Aki persze álmait a ráció legszigorúbb mérlegére kell, hogy vesse. O azonban ebben - az új miszticizmusok, ezotériák és vajákolások megújuló támadása idején - nem volt hajlandó megalkudni. Megalkudni mással se, semmivel se volt hajlandó. Alkatából fakadóan ellenzéki? Mintha a saját, hajlékonyabb lelkiismeretünket akarnánk megnyugtatni ezzel a szóval. Inkább azt mondanám, ha mégoly avultnak hangzik is: alkatából fakadóan kérlelhetetlenül tiszta jellem. Schiller Róbert 95
