Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Weszely Tibor: A Bolyaiak vonzásában (Vekerdi László és a Bolyai-kutatás)

„Szerencsére a nemzetközi matematikatörténet-írásban a Bolyaiakat akkor sokkal jobban »jegyezték«, mint ma, s tán annál is jobban, mint az akkori honi matematikában. Jól ismert, hiszen számtalanszor említtetik Boncompagni herceg levele, melyben felhívta a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét az itthon biz' meglehetősen elfeledett Bolyainkra, és gyakran emlegetjük azt is, hogy kezdetben külföldi matematikusok - Hoüel, Frischauf, Battaglini, Engel, Halsted és mindenekelőtt Stäckel - sokkal többet tettek a Bolyaink meg- és elismeréséért a honiaknál."

Vekerdi László emiatt is örömmel kísért figyelemmel minden kutatást, amely a magyar nyelvterületeken történt. Sok publikációt recenzióval méltatott, maga is tartott előadásokat. Mi sem természetesebb, hogy mikor felénk járt, s előadást tartott, a Bolyai-emlékhelyeket is felkereste. Szívszorító okom van ezt megemlíteni. Messzebbről kell kezdenem. Amikor Bolyai János 1860. január 27-én meghalt, és január 29-én a marosvásárhelyi református temetőben elhantolták, a tisztnek kötelezően kijáró katonai kíséreten kívül három ember vett részt utolsó útján. Azután 1911-ben - amikor nevük már világhírűvé vált - Bolyai Farkas eredeti sírját kiszélesítették, s Jánost oda áttemették. Azóta apa és fia egy helyen nyugszik. Tavaly az egykori mulasztásokat, részvétlenséget feledtetni óhajtó Marosvásárhely elhatározta, hogy újabb gesztusként Bolyai János halálának 150. évfordulója napján, 2010. január 27-én, a nagy matematikus régi sírhelyét egy díszes kopjafa lefűzésével jelöli meg. Meglehet véletlen, de pont ezen a napon, ugyanazon órában, január 27-én, déli 11 órakor helyezték örök nyugalomra Vekerdi Lászlót a budapesti Farkasréti temetőben. Mi, marosvásárhelyiek, kopjafánkat körülállva, tiszteletünkkel és szeretetünkkel neki is fejet hajtottunk.

Weszely Tibor

87