Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - Olasz Sándor: Európa elrablása (Mítoszok és mítoszrombolások)

Európa megsemmisül, marad - Amerika és Oroszország szorításában - Euramerika vagy Eurázsia. így, kiszolgáltatva, mibe kapaszkodhat az ember? A San Pietróban arra gondol, hogy az egyházzal is sokan mehetnének. A traszcendenciához viszont „új, forradalmi töltés" kellene, s a nyugati ember a keresztény műveltségnek nem tud új erőfeszítést adni. Ilyen „töltés" hiányzik a nemzetekből is. („A »nemzeti« jelző újabban mindenütt azt jelenti, hogy valami nincs rendben, nem az többé, aminek lennie kellene.") Ugyanakkor szkeptikus, amikor a „nagy egységekről", a nemzetek és osztályok feletti világképről hall. Az egymásra acsarkodó nemzetállamok azonban törvényszerűen riasztják azt, aki Európát nemzetként, nemzetek felett álló elvként képzelte el. Ne feledjük, az értékek eme omlásának riasztó látványához a könyv írása idején már nemcsak a második világégés és a vészkorszak járul hozzá. Hirosima és Nagaszaki után vagyunk, s a történelemnek ez az újabb traumája csak erősíti a praktikummá emelt technika ember fölé kerülésének veszélyét. Az ember kozmikus erőket tud termelni, „e kozmikus erők felett egy lény rendelkezik, akinek semmiféle morális gátlása nincsen". Az Európa elrablása azt a technikai, technokrata civilizációt vetíti előre, amely megírása idején még csak csírájában létezett. Ám a szerző világosan látta, hogy „a világot menthetetlenül egyetlen közös sorsba fogták össze". A Föld pusztulását, elpusztíthatóságát e könyv írója reális eshetőségnek látja. Ki mit szeretne megmenteni? Márai a Gondolatra, az emberi Gondolatra voksol, mivel Európa is egy Gondolat, s hívője, mítosszá alakítója pedig maga is egy régi (18. századi) vágású kartéziánus egy, a gondolatot lépten-nyomon megcsúfoló korban. Márai itt megpendít valamit, ami a későbbi évtizedek művészetének egyik alapproblémája lesz. Krasznahorkai László Háború és háború című regényét említem, melyben a hős New Yorkba jutván a technika mindenhatóságát és uralhatatlanságát tapasztalja.

Előzmények. Az első nemzedék. A tudomány tökéletes, de az ember miatt zavar és baj támadt. Karinthy írja az Utazás Faremidóba című utópiában: „...nagy baj érte a világot, amit a tudomány megteremtett, mert az ember akar valamit, és ez az akarat szembekerül a dolgok folyásával". Karinthy ily módon nem a tudományt és a civilizációt támadja, hanem a helytelen alkalmazást, visszaélést, manipulációt.4 Márai keserű fölismerései - látjuk - nem elszigeteltek és nem teljesen újak. Az előző generációból elég Babits esszéibe belelapozni, lépten-nyomon hasonló gondolatokkal találkozunk. A történelem logikátlansága, értelemnélkülisége, a „veszedelmes világnézetként" Európán végigsöprő antiintellektualizmus bizonytalanságot és nyugtalanságot szült. „Lassan eltűnt a szellemi erőd szilárdságába vetett hit, a könyvek összevissza csúszkáltak, mint a rossz téglák, a toronyról, melyet a jövőnek építettünk, leverte a vihar a glóriát. Észre kellett vennünk, hogy senki se figyel ránk..."5 (Curriculum vitae) Ráadásul az irodalom, a filozófia sem mer igazán a kor arcába nézni. Európa szellemi ereje hanyatlik.

Az első Nyugat-nemzedék azonban többnyire optimizmussal néz az Európát megtestesítő Nyugatra. Márai is utal Ady „lihegésére" a Gare de 1' Est-en. Vagy olvassuk csak el Kosztolányi Párizs című versét: „Gazdag szívem keleti gyöngyei / és színes álma mind aranyszemét, / te százszor áldott, százszor átkozott, / te szép és szörnyű kiöntöm eléd." Noha Kosztolányi és Márai világa, mentalitása között (szólt erről az irodalomtörténet) meglehetősen nagy a hasonlóság, lehetetlen nem érzékelni a szemléleti és stiláris szakadékot, melyet az Esti Kornél kalandjai Barkochba című novellája is pontosan jellemez. Az önvallomással kezdődő, majd szinte irodalomtörténeti eszmefuttatásba bonyolódó, s a tulajdonképpeni novellát csak ezután kezdő írás néhány mondattal találó képet ad a

4 Veres András: „Rajongó tudomány, az a baj. .."A tudomány fogalmának és szerepének változatai Karinthy prózájában. In: Bíráló álruhában. Tanulmányok Karinthy Frigyesről. Bp. 1990. 91., 103.

5 Babits Mihály: Curriculum vitae. In: Tanulmányok, esszék. Bp. 2005. 590.

22