Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Füzi László: Világok határán – ikerkönyv – (részlet egy készülő könyvből)

Szakmailag nem elemezhetem a fenti állításokat, nincs rá helyem. Alapvető gondnak nem is a szakmai hibákat gondolom, ennél súlyosabbnak tartom a stilisztikai bakikat, s azt, hogy a tankönyv szerzője az irodalmat nem irodalomként értelmezte, hanem politikai állásfoglalásként, hitvallásként. A legdurvábbnak viszont azt gondolom, hogy Németh erkölcsi hitelességét - az 1956-ról írtakkal kapcsolatban mondom ezt - olyan közeg kapcsán igyekeztek megteremteni, amelyik megkérdőjelezte az erkölcsi alapelvek létét. Az akkori politikai berendezkedés tagadta az erkölcs fogalmát, annak viszonylagosságáról beszélt, közben viszont igényt tartott az erkölcsösség glóriájára.

19.

Nagyszüleim a tizenkilencedik század és a huszadik század fordulóján születtek. Nagyapám, Bokori Pál 1899-ben, nagyanyám, Végh Terézia 1902-ben. (Ez a köztük lévő pár esztendőnyi különbség átöröklődött gyermekeik házasságára is, az ő nemzedékükben a férfi mindig idősebb volt, mint a felesége.)

Amikor megszülettem, nagyapám fogatos volt a téeszben, saját lovait vitte be oda, nagyanyám, aki tíz gyermeket szült, s a tíz gyermekből ötöt nevelt fel, mindig otthon dolgozott.

S a földeken.

Apró gyermekként szerzett emlékeimet őrzöm róluk.

Mindig öregnek láttam őket. Pár éves koromtól őrizhetek róluk emlékeket, akkor annyi idősek voltak, mint én most.

Sokkal öregebbnek látszottak.

Amilyennek megismertem őket, olyanok maradtak halálukig. Öregebbek sem lettek annál, mint amennyire öregek ötven-hatvan évesen voltak.

Nagyapám, ha megállt, elővette a cigarettapapírt és a dohányt, cigarettát sodort magának. Úgy emlékszem, mindig volt benne valami fáradtság. Megértést tanúsított a világ iránt. Ha eléd tesznek egy ételt, ne mondd azt, hogy sós vagy sótlan, gondolj arra, hogy az, aki készítette, a legjobb szándékai szerint járt el, mondta. Ha mi, gyerekek felkiáltottunk, hogy meleg a leves, megszólalt, van a szádban hideg is, meleg is, mondta. Alakját már nem tudom megeleveníteni, nem emlékszem több mondatra tőle. Arra igen, hogyan gondozta a lovakat, hogyan ült türelmesen a bakon, talán kovácshoz is mentem vele, a lovakat patkoltatta, sokat mesélt arról az időről, amelyikben az öreg doktorral, a mi időnkbeli doktor apjával járta a falut és a környéket. Nagyon szerette a gyerekeket, soha nem szólt rájuk hangosan, végtelen szelídség volt a hangjában.

Nagyanyám reggel-este imádkozott, este hosszan, a világot vallása tanításai szerint rendezte el magában, irányította a család életét. Akkor a családi történések számontartása, rendezése, a levelek írása, a pénzbeli dolgok átgondolása és számontartása még teljesen az asszonyok feladata volt. Nálunk is anyám végezte mindezt. Nagyanyám is sokat dolgozott a földeken, a kertben, a ház körül, tette, amit tennie kellett, időnként a homlokát törölte meg, akkor láttam, hogy kimelegedett és elfáradt.

35