Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Füzi László: Világok határán – ikerkönyv – (részlet egy készülő könyvből)
5. A tájat csak akkor ismertem meg, akkor is inkább az olvasmányaimból, mintsem valódi élményekből, amikor kiléptem belőle. Falunk, Fertőszentmiklós („Szemiklósnak" mondta mindenki) a Győr és Sopron között húzódó útra fűződött fel, keresztülkanyargott rajta a főútvonal, nyílegyenesen érintette a vasúti sínpár. A 85-ös számú főútvonal a faluba való érkezése után éppen a központban, a templomnál hatalmas kanyart tett, majd még egyet a Bezerédj-kastélynál, mielőtt elhagyta volna a falut. Győr messzebb volt, emlékeim szerint vonaton valamivel több mint egy órányira, ez nem sok, de oda sem mentünk el csak azért, hogy megnézzük. Győrben sorozáskor, tizennyolc évesen jártam először, belvárosát Ágival mostanság fedezzük fel magunknak, akkor, amikor otthon éltem, számunkra a várost mindig Sopron jelentette. Kapuvár az én gyerekkoromban lett város, de valódi városnak nem tekintettük. Hiába volt csak tíz kilométerre tőlünk, ha valamire szükségünk volt, akkor mindig Sopronba mentünk be. Egyszer bicikliztem át Kapuvárra, végig zuhogó esőben, egy meccs kedvéért. Később, amikor már elkerültem otthonról, haza általában Győr felől mentünk, vonattal is és kocsival is, de azt, hogy a falu miképpen simul bele a tájba, valójában akkor éreztem meg, amikor Vas felől közelítettük meg. Dombok jöttek, dombokat hagytunk el egymás után, már mintha a mi falunk tűnt volna fel, de még nem az volt, így lehetett csak megtapasztalni, hogy mennyire nem áll egymagában, mennyi társa akad a nagyobb térben. Gyerekkoromban a falunkat egyedülinek gondoltam, a térben is magában állónak. Nem volt az, számos társa akadt, bárhonnét is néztük. Táj szemléletem valójában csak azt követően alakult ki, hogy elkerültem otthonról. Gyerekként, de még diákként sem éreztem azt a nagyobb teret, amelyikben éltünk. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen utat bejárva jut el az Ikva Sopronból hozzánk, s merre kanyarog tovább, amíg beletorkollik egy másik folyóba, merthogy valahova csatlakozik, abban biztos voltam. Röpködtek a tájegységek nevei körülöttem: Rábaköz, Hány (Hanságot soha nem mondott senki), Fertő, de hogy mi hova tartozunk, arról hallgatott mindenki. Mintha nem lett volna fontos. Először azt gondoltam, hogy a lokalitástól való elszakadás szándéka-vágya mutatkozott meg ebben, de nem, inkább a helynek mint adottságnak, mint megváltoztathatatlan ténynek az elfogadása rejlett a jelenség mögött. Ha ide születtünk, akkor itt kell élnünk, többet nem gondolkodtak ezen. A tájakhoz kötődő sajátos terek azóta foglalkoztatnak, hogy megismertem Kása László és Filep Antal A magyar nép táji-történeti tagolódása című könyvét, a könyv 1975-ben jelent meg. A térképek tanulmányozása, a lehetséges útvonalak keresése-tervezése az egyik kedves foglalatosságommá vált. S az utazás, ha közben a tájat tanulmányozhatom. 6. A vasútvonal és a falunkon keresztülkanyargó főút, s az, hogy még Sopron vonzáskörzetéhez tartoztunk, nagy könnyebbséget jelentett a tanulásunkhoz. így 23
