Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Turi Tímea: Szemérmes maszkok (A Drága Liv, a Követés és Az Argoliszi-öböl nyomában)

A nyomozás Sándor Iván regényírói technikájának metaforájaként akként is helyettesítések mozzanata által meghatározott tevékenység, amennyiben a jelek közötti (nyom) olvasást épp a jelölő és a jelölt között létező távolságot áthidaló helyettesítés teszi lehetővé. Sándor Iván regényvilágában azonban a jelölő és a jelölt episztemológiailag egynemű, egy jel - emlék, mozdulat, tekintet - ugyanúgy eszünkbe juttathat valamit, és eszünkbe juthat valami által, jelölő és jelölt különbsége eltörlődik, jelek láncolata van csupán. Gádor „szavai pontos jelek voltak, s éppen jel voltukban fejeztek ki mindig valamit abból, ami az élményeiben, a gondolataiban... vagy fölöttük? ... nem tudom..." A Drága Liv elbeszélője úgy jellemzi Gádor szavait pontos jelekként, hogy e pontosság valódi természetéről maga sem tud számot adni, a pontos jel pontossága azonban mintha épp abban nyilvánulna meg, hogy felidéz valamit, ami nem ő. A jel pontossága: nem-azonossága, helyettesíthetősége. Mintha efféle pontos jellé válna a Követés elbeszélője maga is, amikor a múlt tekintetétől megszabadító szeretkezés közben Veráról megállapítja, „mintha rajtam túl volna az, amit néz, de csak az én tekintetemben tudná meglátni". A pontos jel mint egy nem azonos jel helyettesítése azonban a valós és fiktív viszonyával is kapcsolatba hozható. Amikor a Drága Liv elbeszélője a pusztán csak Ivánként megnevezett írótól (Mándy Iván ábrázolása így talán rejtett írói önarcképként is olvasható) egy megírt jelenet hitelességéről érdeklődik, az író válasza kétféleképpen értelmezhető: „Ez így volt [...] És hozzátette, a novellában így volt, pontosan, ahogy leírtam". Mindez azt sejteti, a leírás pontossága a leírásban magában és nem annak referenciális vonatkozásában rejlik, noha talán - a pontos jelek helyettesíthetősége nyomán - a pontosság mint hitelesség épp a referencia helyettesíthetőségében, azaz nem-azonosságában nyilvánul meg.

Mindez felidézheti Az Argoliszi-öböl szórakozott professzorának, Rudolf Reimann- nak a szembeállítását a valóságosról és a hitelesről: „habár a Brindisiből látható tenger volt a valóságos, mégis (...) a Hermann regényében hullámzó a hiteles". Annak a megállapítása, hogy a leírás pontossága és hitelessége nem a szövegen túli világgal való megfelelésben, hanem épp az attól a világtól való elmozdulásban rejlik, nem csupán a jelzetten dokumentatív Követés olvasásakor lehet megfontolandó, de a Drága Liv és Az Argoliszi-öböl költött történeteiben is, hiszen ahogy a személyes és a közös történet és múlt elválaszthatatlan egymástól, épp úgy a dokumentatívnak feltüntetett és a költött történet is egymásra utalt, egymás helyettesítője.

A sok kicsi személyes történet ugyanis - a fikcionalitás különböző fokozatain - egymás történeteinek jelei, helyettesítői is lehetnek. Az Argoliszi-öbölben Pauló az eltitkolt családtörténet után épp a helyettesítés gesztusával nyomoz: a megtalált családi képen összecseréli a fejeket. A Követésben az elbeszélő és Györgyi nyomozása válik egymás helyettesítőjévé: az elbeszélő itt egyszerre lesz saját múltjának vallatója és egy másik múlt, Györgyi múltjának eltakarója, majd feltárója, az elbeszélő így, miközben mintha bebocsátásra várna a Törvény kapuja előtt, egy másik, de a sajátjától elválaszthatatlan történetben maga is kapuőr lesz. A kafkai motívumra nem csupán a regénybéli rabbi szavai emlékeztetnek a Törvény kiismerhetetlen fonákságáról, de a regény befejezése is: a csillagos házban kijelölik az új kapuőröket. Azaz: bárki bármikor lehet kapuőr. Az elbeszélő pedig úgy válik Györgyi történetének kapuőrévé, múltjának megismertetőjé- vé, hogy a múlt feltárásának eszköze maga az írás lesz: a regénybéli kézirat, mely része a vele nem azonos, mert nála több, azt mégis helyettesítő regényegésznek. A megismerés és megismertetés azonban természetesen most is csak felderítés lehet és nem megértés: a holokauszt mint minden történetet tagadó történet úgysem megérthető. (Ahogy Erika is bár érti Pauló forgatókönyvét az elviselhetetlen történelem és a közöny kapcsolatáról, mégsem tudja elfogadni.) Felderítés és megértés kapcsolatáról talán pontosabb lenne mégis így fogalmaznunk: noha a történelem minden személyes történet helyettesit9