Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Hász Róbert: Júliával az út
A tenger mellett autóztunk. Jobb kéz felől a napsütötte kék víztükör terült el. Felületén vékony, fehér hullámcsíkok siklottak a part felé, s habzó tarajuk szétfröccsent a sziklákon.- Anyád mit szólt, hogy eljöttél? Sejtettem, hogy meg fogja kérdezni. Anyámmal végül is könnyebb dolgom volt, mint reméltem. Ehhez persze szükség volt némi csalafintaságra. Na jó, ne szépítsünk: hazudtam neki. Azt semmiképpen sem árulhattam el, hogy Őszi bácsihoz utazom. Kirohant volna a világból. Ehelyett úgy döntöttem, veszek egy rész igazságot, egy rész hamisságot, és a két komponens egybegyúrásával előállítok egy hihető mesét arról, hogy a rádiós munkának erre a nyárra lőttek, pénzt kell keresnem, ezért a diákügynökségen keresztül idénymunkát vállaltam egy tengerparti szállodában, négy hétre, takarítást és konyhai kisegítést. Kicsit csóválta a fejét jó anyám, hogy félt engem, mi lesz velem ott lenn egyedül, de különösebben nem igyekezett elhatározásomról lebeszélni. Lelke mélyén talán még meg is könnyebbült, hogy nem ülök a nyakán egész nyáron.- Ügyes - nyugtázta Őszi bácsi, miután beszámoltam neki a hadicselről.- Majd hébe-hóba fölhívom, hogy jól vagyok.- Semmi akadálya. Csak ahhoz le kell majd menni a városba, mert odafönn a házban nincsen telefon. Húsz perc kocsikázás után egy meredeken kanyargó, kavicsos mellékútra fordultunk. A hepehupás talajon ide-oda pattogott az autó, Oszkár bácsi két kézzel kapaszkodott a kormánykerékbe. Bal kéz felől a hegyoldalt sűrű cserjék, magas akácfák borították, kihajló lombkoronáik árnyékot vontak a fejünk fölé. Egy idő után a földút hirtelen kiszélesedett, fennsíkká tágult, a meredek hegyoldal távolabb húzódott, s dombbá szelídült. A domboldalon, fölnyúlva a dombtetőig, mint pöffeszkedő óriásgombák, sok-sok fehérre meszelt, apró, piros tetős ház hevert szanaszét. A fennsíkon rengeteg autó, lakókocsi parkolt, többnyire külföldi rendszámmal. Megálltunk.- Ez a Szusica üdülőnegyed, de számunkra még nem a végállomás - figyelmeztetett. - Veszünk egy kis harapnivalót. Őszi bácsi egy kockás bevásárlótáskát vett elő a hátsó ülésről, kiszálltunk, majd a parkoló autók mellett elsétáltunk a közeli piacig. Vagy egy tucat zöld vászontetős asztalka állt sorban egymás mellett. Az árusok sora mögött, a keskeny földsávon, ami még a domb lábáig megmaradt, néhány fabódé, fagyialtos meg söröző állt. A tér tele volt emberekkel, mindenfelől német szavakat lehetett hallani. Őszi bácsi felém fordult.- Ilyenkor, szezonban, túl nagy itt a nyüzsgés, korán reggel érdemes lejönni, akkor még alusznak a turisták. De én igazából télen szeretem. Olyankor az üdülőcskék a domboldalon üresek, ahogyan a parkoló is. Csendes, kísérteties minden. Őszi bácsi ismerősként üdvözölte az árusokat. Volt, akihez szerbül, volt, akihez albánul szólt. Gyümölcs, zöldség, szuvenír, vattacukor, kicsit arrébb, az egyik faházikó ablakában péksütemények. Az egyik asztalnál paradicsomot, paprikát, újhagymát, olajbogyót, a másiknál narancsot meg fügét, a harmadiknál, amely 18
