Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - SZÁZÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP - Kapócsy Anna: Kmetty János a Kecskeméti Művésztelepen

legkorábbi idejét, illetve gyakoriságát tekintve Perlrott Csaba volt a kezdeményező.12 Jól ismert korai Önarcképén is egy női szobor figuráját tartja a kezében, amely egyfajta ars poeticaként, a művészet allegóriájaként manifesztálódik.13

A szoborcsendélet már régóta jellegzetes képtípusa a művészettörténetnek. Új típusú értelmezése Cézanne-hoz fűződik, aki egyrészről meghagyja a klasszikus, a művészet allegóriáját jelképező funkcióját, de új értelmet is ad, amennyiben oly módon helyezi el a szobor figuráját (pl. Puget: Cupido) az almák és hagymák között, hogy azokkal szerves, szintaktikai kapcsolatba kerüljön.

Másrészt Perlrottnak, mint Matisse-tanítványnak, az akadémiák évszázados hagyományait folytatva szintén volt része mestere szabadiskolájában a gipszmásolatok gondos tanulmányozására. Max Weber egykori Matisse-növendék visszaemlékezéséből tudjuk, hogy egy életnagyságú görög Apolló-gipszöntvény állt a műhelyben, amelyet Matisse tanácsára hetekig tanulmányoztak az élő modell helyett. Teljes idejükben rajzolták, illetve festették ezt az öntvényt. Matisse iskolájában más visszaemlékezések szerint egy Louvre- ban őrzött Mars-kópiát is másoltak, ami a korabeli enteriőrök tanúsága szerint a csendéleteken szereplő Ares Borghese-vel volt azonos, tehát Perlrott közvetlenül másolhatta is tanulmányai során.14 (Azonkívül Cézanne-kultusz volt az iskolában, művészetéből elsősorban a plasztikai attribútumokat és értékeket emelte ki Matisse.)15

A fentiekből következően ez a hagyomány folytatódik Kecskeméten is, amikor a szobrok megjelennek a festményeken. Szintén lényeges momentum a szobor léptéke, mely a legtöbb esetben hangsúlyos, irreálisan nagyméretű a többi tárgyhoz képest, gyakran nem kicsinyített nippként, mint életnagyságban való megjelenítésével válik a kép középpontjává, antropomorfizálódik, később, ahogy említettük az emberi mozdulatokban, gesztusokban, az emberi test szoborszerű modellálásában láthatjuk viszont.

A vizsgált képek esetében is szinte aránytalanul nagyméretű az izmos férfitest. Ráadásul a kiinduló mű, az Ares Borghese egy csonkított változatával kell számolni. Akár volt eredeti torzóminta, akár egyéni lelemény szülte a töredékes formát, akkor is jelentősnek kell tartsuk a választást. Nagy Ildikó több helyen kifejtette már, hogy a huszadik századi magyar szobrászat kezdeteiből lényegében hiányzik a torzó, mely a modem szobrászat alapjának tekinthető.16 A magyar modem szobrászok alapvetően nem a rodini utat választják, hanem a klasszikus formákat, a teljességet preferáló hildebrandi elvek szerint szerkesztik műveiket. Ebből a tényből következően az avantgárd szobrászat, melyet a primitív néger plasztika éppúgy inspirált, mint a töredékszobor, nem terjed el a magyar

12 Sajnos egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a művésztelepen lettek volna ilyen gipszmásolatok, de Perlrott Csaba, Lehel Mária Kecskeméten készült képein ugyanazok a szobrok találhatók, ami feltételezi, hogy nem „fejből" kerültek a vászonra, hanem valóban léteztek.

13 Pápai Emese: Bornemisza Géza festőművész fauve-os korszaka. Művészettörténeti Értesítő 2002. LI. évf. 3-4. sz. 309-321. A szerző szerint Vedres Márk szobráról van szó, mely ugyanúgy megtalálható Bornemisza Géza egy korai csendéletén (Bornemisza Géza: Műtermi csendélet szoborral, 1910, olaj, vászon, magántulajdon).

14 Académie Matisse. Henri Matisse and his Nordic & American Pupils. New York Studio School of Drawing, Painting and Sculpture, October 17 - November 17. 2001. Véleményem szerint a szakiroda- lomban gyakran idézett Max Weber: Az Apolló-szobor Matisse akadémiáján című képen éppen az Ares Borghese látható, nem a műteremképeken látható archaikus görög Apolló-szobor.

15 Max Weber: On Matisse's School. 22. Oct. 1951. In: Henri Matisse 1869-1954. Szerk. Jack Flam, Köln 1994.99. Matisse-iskola és Perlrott Csaba viszonyáról lásd: Boros Judit: Perlrott Csaba Vilmos szintetizáló festészete. In: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig. 1904-1914. Budapest, MNG, Kát. 2006. 235-245.

16 Többek között: Nagy Ildikó: Egy új műforma - a torzó. In: Történelem - Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon. Budapest, MNG, Kát. 2000. 736-739.

109