Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)

„Ha én rendőr volnék ... vagy akár csak rendező ... szintén a legegyszerűbb és a legszorosabb összefüggésszálat keresném a produkcióban. A gazdaságosság elve alapján. A néző is szereti, ha nincsenek elkötetlen szálak, ha a dolgok titkosan összerímelnek" - fejtegeti a színész, aki abban mutatkozik érdekeltnek, hogy a nézővel (olvasóval) a legegyszerűbb módon megtalálja a kapcsolatot, amely a siker biztosítéka. Ha úgy tetszik, „jól megcsinált darab"-nak képzeli el „élet"-nek (nyomozásnak) és művészetnek (drámának, színjátszásnak) összejátszását, s a logika hatalmában bízik, amelyre tekintettel létrehozható a szilárdnak gondolt konstrukció. A bűnesetek értékelésekor és elemzésekor a nyomozó ugyancsak az irodalomhoz, színművekhez fordul segítségért. Az irodalom/színműtörténettel érzékelteti, hogy ugyanaz vagy hasonló tér ismét (örökké?) vissza, a pontos olvasás révén megtörténhet a helyzet leírása. Másképpen kifejezve: ismét az irodalom igényli visszafordítását az „élet"-be:

„Ezek két-háromezer éves dolgok - mondta Ron Sadie. - Ha olvastál volna Euripidészt, Szophoklészt és milyen foszoklészeket, ahogy te mondod, tudnád, a túszszedés és a többi mind ki volt találva már az úgynevezett időszámítás előtti századokban és nyilván még régebben is. Nincs honnét számítani az időt, nincs honnét kizökkennie az időnek." (A finom allúzió a Hamletre szinkretista múltszemléletre enged következtetni, arra nevezetesen, hogy az irodalom története a bűnelkövetésekről szóló híradások története, csakhogy az ismétlődés során jelentéktelenné válik akár több ezer esztendő is: a megidézett Hamletben nem kevésbé van szerepe gyilkosságnak, nyomozásnak, bosszúnak és metaszínházi földerítésnek.)

Az idő tényezőjének túlértékelésétől a regényegész is óvja olvasóját, miként arról már esett szó, a „dramaturgiai" funkcióval felruházott „ókori" vonatkozásnak, Epiktétosz könyvecskéjének olvasásában részint az elbeszélő vesz részt, hiszen a regény mottói a magyar fordításnak többnyire változatlan vagy kissé átalakított idézetei, részint azonban a szereplők mondják tovább a mottót, alkalmazzák helyzetükre, döbbennek arra, hogy az epiktétoszi szavak a legalkalmasabbak szituációjuk érzékeltetésére. Aligha a figurák „világnézeti" hovatartozása lepleződik le azáltal, hogy a rabszolga-bölcselő szavait visszhangozzák, sokkal inkább a meghatározatlan időbe lépés, ezáltal időtlenítés aktusát végzik, hiszen ami a mottóban a gondolatiság, olykor a történés összegzéséül, kivonatául fogható fel, az a szereplők viszonyrendszerében nemegyszer tevőleges, de legalábbis megvilágító szerephez jut. A madárfelügyelő (Tradics), kinek felesége (Draga) regényt készül írni, nem utolsósorban Tradics beszámolói, a Tradiccsal történtek alapján, életébe és gondolataiba egészen közvetlenül belejátszik az epiktétoszi mondat, mintegy életvezetési utasításként:

„Eszébe jutott a Fred Ayleséknél nézegetett könyvecske. Teddy kedvelte ezt. Volt benne egy ilyen szöveg, ezt Teddy gyakran idézte: » « Nem jutott az eszébe. A lényeg az volt, hogy még azt is

milyen szépen be lehet vezetni, ha valaki azt mondja: »semmi közöm hozzá«. Hogy valami képzetet kell megvizsgálni, ami nem az, aminek látszik. És eldönteni, igen, ez az, gondolta Tradics, hogy olyasmire vonatkozik-e, ami hatalmunkban van, ami felülmúl minket, tehát nem tehetünk ellene semmit, azt kell mondani: »semmi közöd hozzá«. Ez a mondás mindig kéznél van." (A mottó így szól: „Minden kellemetlen képzet felmerülésekor nyomban jegyezd meg: »Te csak képzet vagy és egyáltalán nem az, aminek látszol.«")

Nemcsak az eszébe jutott és nem jutott eszébe közötti oszcilláció jelöli ki a gondolatfutam útját, hanem az ezúttal nem a századfordulót idéző „látszat" képzetének értelmezéséből fakadó magatartás „sztoicizmusa". Mindez azonban mondás csupán, amely védelmet nyújthat a tettre késztetéssel szemben, ekképpen hasonló azoknak a nézetéhez, akik a színjátékban lelik meg a maguk számára a lehetőséget élettervük végrehajtásához. Ok (is) csak úgy tesznek, mintha lenne valami közük ahhoz, amit nem látszatként fognak föl, ám látszatként hitetnek el. S ezzel a készülődő írónő férje, nemcsak egy irodalmi cselekvés, ti. az idézés révén, visszacsatol az irodalomhoz, mint a látszat megjeleníté90