Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)

gépszalag", „szavak", „ritmus", „képzelet", „ékezet", „strófa", „rímek" stb. A metaforika úgy bomlik ki a szemünk előtt, hogy mindvégig tudatában lehetünk: a költészet tája a kép, azaz a táj költészet, amely látható, bejárható, s a beszélő azért fohászkodik, az a tét, hogy beléphessen ebbe a nyelvi, a költészet elemeiből épült tájba. A tájképet látjuk, amely nézettséget feltételez: a lírai én nézi, a versbeli alkotó én hozza létre, így próbál, alkotás révén bekerülni egy olyan nyelvbe, műbe, amely (feltehetően) Isten létrehozója.87

Az első szakaszban a „havas vidék" és a „lap" alkotnak metaforát, amelyhez az „írógép" mint az írás eszköze, valamint a „szavak" szó kapcsolódik, metaforaláncot hozva létre. Utóbbiak a „havas vidék" és a „szürke téli ég" tájképeket szóból megalkotott képekként, azaz nyelvi produktumokként határozzák meg, és együtt a megalkotott világ, a nyelv esetlegességére is utalnak. A következő négy szakasz ezt a tájat, a szavak táját részletezi:

„ tanyák, zúzmarakoszorús gyümölcsfák, bokrok, csenevész akácok és a szigorú s ritmikus kerítés,

vasút, ahol vonat robog, villanva, mint a képzelet, csapszéktető, min tántorog a kémény-ékezet,

a jéggel - hályoggal - lepett tehénszemű tavak, a horhos és a nyárliget: szavak, szavak, szavak,

szavak, s belőlük összeáll a strófa - rímei rögök, zárójel-szárnyú varjú száll barázda-verssorok fölött."

A táj egymáshoz kapcsolódó metaforikus képei - mivel a vers egészét alkotják - allegóriává terebélyesednek és a táj-vers alapmetafora részleteiként olvashatók. A nyelvi-költői- tájképbeli változatosságot jelentő „tanyák", „gyümölcsfák, bokrok", „akácok" képének szépségét, a harmadik szakaszban megvillanó dinamikát („robog"), az alkotás lázát megjelenítő hasonlat („villanva, mint a képzelet") és az alkotás mámorát érzékeltető metafora („csapszéktető, min tántorog / a kémény-ékezet") pozitív jelentését elbizonytalanítják a „zúzmarakoszorús", a „csenevész" jelzők, illetve a „hályog", a jég-hályog metafora. Ezek a képek az alkotásnak mint opusnak és folyamatnak az esendő, töredékes, tökéletlen voltára utalnak, s ebben az értelmezésben a „zúzmarakoszorús" a babérkoszorú ironikus átfordításaként is olvasható.88 A „tehénszem", a „hályog" metaforák pedig úgy interpretálhatók, mint az alkotó (versbeli) én lényeglátásának képtelensége, lehetetlensége. Ami összeáll a

87 Fried szerint a cím „a szubjektivitás és objektivitás egymást átható karakterét van-volna hivatva körvonalazni; a tájképet szemlélő, tehát kintről, egy bizonyos távolságból figyelő, valamint ittlétét fohászkodásával igazoló, tehát legszemélyesebb megnyilatkozásával dokumentáló személyiség önazonosságában rejtőző megkettőzöttségét, illetőleg ebben a megkettőződöttségben is közvetlenül tetten érhető önazonosságát jelzi." I. m. 186.

88 Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 68.

89