Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)

sorába illeszkedik. Egyre erősödik a táj veszélyeztetettsége, és egyre fenyegetettebbé válik az én léte. Ez összegződik az ötödik szakaszban:

„Lenn fórtelem, fennen közöny, sörét ver ablakomba, vadnyúl-irhámon hajbakap sátánhad, angyalhorda."

A lent-fent archetípusai a kozmikus kétségbeesés képi megjelenítői. A lírai én magára maradottsága teljes, és teljes a kiúttalansága is. A „sörét ver ablakomba" sor visszakapcsol az első és második szakasz „prices" és „ablak" képéhez, ismét rögzíti a vershelyzetet, amely léthelyzet is egyben. A sörét (amely összehasonlítható a Körvadászat „vadászok, puskacsőtorkolat" képével) az én léthelyzetét veszélyezteti, kiszolgáltatott. A „vadnyúl- irha" mint szinekdoché olvasható úgy, mint a lírai énre (az egészre) vonatkozó önmeghatározás, amellyel saját létminőségét fejezi ki, azaz hogy azt nem tartja emberinek. Úgy is olvasható, hogy a lét démonikus erői tekintik dezantropomorf lénynek. Ebben a világban és válságban teljesen mindegy, hogy „sátánhad" vagy „angyalhorda" harcol-e az énért (az emberért), hiszen a lét irracionális urának alárendeltek.

„Szabad álmomból ébredek:

Sátán és Isten foglya, s rám kattan, mint hideg bilincs, a reggel horizontja."

Az utolsó szakasz úgy interpretálható, mint az első szakasz ismétlése inverzióval (az utolsó két sor és az első szakasz első két sora azonos), amely keretessé teszi a verset, és formailag is kifejezi az én létbe zártságát, annak végérvényességét. A keretesség mellett azonban jóval többről van szó. A „világ priccsén" helyén a „Szabad álmomból" szószerkezet áll, amely többértelművé teszi a vers zárlatát. Egyrészt értelmezhető a keretesség részeként. Ebben az olvasatban az első szakasz harmadik sorát pontosítja a „Szabad álom", ami azt jelentené, hogy az álom a szabadság dimenziója a lét rabságához (az ébrenléthez) képest. Ha a felébredés a felismerést, a valamire való rádöbbenést jelenti, akkor a vers egésze a létbe zártság felismerésének lenyomata. Ebben az esetben a „Szabad álom" a lét előtti állapot metaforája.

Egy másik olvasatban értelmezhető úgy is az utolsó szakasz „ébredése", hogy az első öt szakaszt álmodta az én, és valójában „most" (a hatodik szakaszban) kezdődik az álomban megélt lét döbbenetes megtapasztalása. Itt bezárul egy kör, és valami új, vagy éppen ugyanaz kezdődik el. Ez az értelmezés felveti a ki mit, ki kit álmodott, látott Szabó Lőrinc- féle kérdést is a Dsuang Dszi álmából, de ez már egy másik interpretáció feladata lenne.70

A metaforák („Sátán", „Isten", „fogoly") nyelvi képződmények, viszonyuk a nyelvben jön létre, a nyelv által olvasható. Belépve az olvasással ebbe a metaforikus világba, a befogadó értelmezése is nyelvi képződmény. Ebben a szöveguniverzumban válik hozzáférhetővé vagy hozzáférhetetlenné számára a versbeli én, az Isten vagy a Sátán, az ő viszonyuk, a befogadó önértése, azaz maga a létezés.

70 Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma, 85.

84