Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
erővé. Megjelennek a vasszögek, a bibliai megfeszítés, szenvedés motívumai, amelyek ebben a szövegkörnyezetben az áldozatnélküliség, az áldozat értelmetlenségének, a meg- váltatlanságnak és megválthatatlanságnak a képi megjelenítői.51 A „versre feszülésének nincs értelme, csak a sírás marad, a kiüresedett forma kétségbeesett sírása. Az utolsó szakaszban megismétlődik a negyedik szakasz „Fáradt vagyok" panaszhangja, hogy aztán a „nem tudom" ismétlődésével fokozódjék az elbizonytalanodás, és a központ-, középpont-nélküliség52 váljék az egyetlen bizonyossággá: „Fáradt vagyok régóta nem tudom már Miféle ló húz ki ül a bakon És nem tudom miféle terhet hordok Holdatlan éjem? naptalan napom?" A lírai én, az alkotó, az alkotás motiválója és motivációja ismeretlenként szituálódik. A vers befejezésében visszatérnek azok a (költői) képek („nap", „hold"), amelyekkel már találkoztunk, és amelyek gazdag asszociációjú metaforikusságuk következtében mint izgalmasan telített kulcsszavak „határként jelennek meg a versvilág horizontján”.53 Értelmezésre szorulnak, hiszen a harmadik szakasz határozóragos főneveinek („Holdatlan éjen naptalan napon" - kiemelés tőlem: B. L. L.) az utolsó szakaszban egyes szám első sze- mélyű birtokos személyjeles alakká változásánál többről van szó.54 A harmadik szakaszban a fosztóképzős jelzőkkel („Holdatlan", „Naptalan") szószerkezetet alkotó, tehát saját mibenlétüktől megfosztott határozóragos „éjen", „napon" névszók a költészet, az alkotás, a vers idejére, távlattalanságra és az ebből következő dilemmára, kétségbeesett tépelődésre vonatkozhatnak („Nem is tudom mi kényszerít vakon"). Az utolsó szakaszban megismétlődő megújított konstrukció („Holdatlan éjem? naptalan napom?") a maga kérdőjeleivel felerősíti az alkotással járó felelősség terhét, az ezzel járó szorongást. A „nem tudom" ismétlődése ezt a szorongást mélyíti el - az alkotó, a lírai én kiszolgáltatott az íródó műnek, magának a nyelvnek, hiszen tudja: a versírás, mint a műben megkonstruálódó folyamat, akarva- akaratlanul kitárulkozás, a versben létezés a metaforák idegensége általi önmegmutatás. A művésziét ekként tehát magány is, kiszolgáltatottság is. A kérdőjelekkel ellátott birtokos személyjeles névszók úgy zárják le az önmaga létét lehetetlenné tevő szöveget, hogy közben a lírai alanynak a diffuzionált alkotás, a széthullásában megragadható szövegidentitás felé fordulását implikálják. Kérdéseket tesznek fel, amelyekre nem kell az értelmezőnek választ adnia, de feladata e kérdésirányokat felvillantania. Ha egybeolvassuk a vers utolsó két sorát, akkor azokat értelmezhetjük úgy, mint a lírai énnek a verséletidejét metaforizáló önmegszólító kérdését. Ha a költemény első két szakaszának hasonlatával („Sárdarabok ragacsos napok éjek " - „versem szavait") olvassuk össze, akkor magához a műalkotáshoz intézett kérdésként is jelentése lehet. Ennek a kérdésnek a harmadik rétege úgy tekinthető, mint amely által a műalkotás maga válik kérdezővé. Hogy aztán eljusson a teljes önfelszámolódásig is? Ez a merésznek tűnő feltételezés nem alaptalan, ha arra gondolunk, hogy alkotó és alkotás határai az önreflexivitás vergődésében teljesen elmosódnak. 51 Pilinszky János Négysorosát idézi meg, 55. 52 Olasz Sándor: November angyalához. Baka István újabb versei, 106. 53 Wirth Imre: Vadszőlő és emlékezet. Baka István: November angyalához, 14. 54 Árpás Károly-Varga Magdolna: November angyalához. Baka István újabb versei, 280. 79
