Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Sándor Iván: Huszadik századunk
A gazdasági ereje és demokratikus államberendezkedései jóvoltából szilárdabb alapokkal rendelkező nyugati világ őrizni tudta stabilitását a harmincas évek nagy válságáig, túljutott a második világháború megrázkódtatásain is. A közép-európai zónának a folyamatos átmenetiség jutott, s az ezzel járó ingatag formációk, rossz orientációk és zsákutcák. Magyarországon belejátszott ebbe Trianon, továbbá a demokratikus alapok hiánya. Vezetői a nácizmus oldalán belevitték az országot a második világháborúba, és csakúgy, mint a régió többi országát, előbb a náci, majd a szovjet diktatúra sújtotta. Mindezeknek a huszonegyedik századra is átnyúló hatása három pontban foglalható össze. a) Általános és folyamatos instabilitás. Hiányzó polgárság, amely a demokratikus államberendezkedés-mentalitás biztosítéka. Nincs szülőotthona annak a politikai elitnek, amely alkalmas a folyamatosan átmeneti állapotokat stabil formációkkal felcserélni, nincs hagyománya a demokratikus működési elveknek. Nem érvényesül a politikai racionalitás, nem alakul ki bizalom. Tévesek - főképpen a háborúk, válságok, mélypontok idején - a kilábalási alternatívák. A progresszivitást biztosító orientációs pontok hiányában általános a lakosság tudatzavara, rászedhetősége, az egyén mindent az államtól vár, idegen számára a saját felelőssége, kiszolgáltatottságával védekezik, ismeretlen számára, hogy a huszadik század sötét éjszakáinak történeteit ő maga is írta. b) Folyamatos a „másikra" mutogatás, az így kialakuló örökös revánsvágy, ami eltorlaszolja az építkezés lehetőségét. A huszadik századot végigkísérő szembenézéshiány, az okok racionális feltárása helyén a gyűlölködés. Az állandó veszélyeztetettségérzés, s nemcsak a külső hatalmak nyomása, de a belső populista, a szélsőséges erők téveszméinek újraéledése miatt is. Annak a felismerésnek a hiánya, hogy a rasszizmus-antiszemitizmus mindig az egész nemzet tragédiájához is vezetett. (Ugyanaz a magyar kormány hajtott több mint négyszázezer magyart a haláltáborokba, amelyik pusztulásba lökte a magyar katonákat a Don-kanyarban és a második világháború végzetes vereségébe taszította az országot.) c) A század jobbjainak figyelmeztető szavai, óvó intései hiábavalók voltak. Sokan vállalták az értelmiség felelősségét - hatástalanul. A századot végigkísérte a két komplementer magatartás, az illúzió és a gyanútlanság. Igaza volt Andrzej Wajdának, amikor arról beszélt, hogy csodálja azokat, akik szembeszálltak a pusztító erőkkel, rámutattak a mentalitássüllyedésre, őrizték a történelemből való okulás ethoszát. Ám nem volt-e igazuk azoknak, akik felismerték, hogy a „különös hírmondók" szavai süket fülekre találtak? Ha visszaidézzük a huszadik század első évtizedét s párhuzamokat keresünk a mai első évtizedünkkel, vajon nem mondható-e el, hogy még mindig kéz a kézben jár az illúzió és a gyanútlanság? -, és ez váratlan robbanásokat hozhat? 4. így járt együtt a harag éjszakája és a mindennapok világossága a huszadik században. Ebben a hullámzásban azt keresem, hogy a sötét erők és hatások miképpen kerekednek felül, torkollnak abba a huszonegyedik századi téridőbe, amelyben az új világválság és a korszakkultúra változásai összeérnek. 211
