Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka

Nem leképezi és megjeleníti a tényeket és dolgokat, hanem értelmezésükkel cseréli fel őket. Az értelmezés, éspedig rendszerint az elővételezett (prekoncipiált) értelmezés tolakszik a tények, történések helyére. Nem az a fontos többé, hogy mi is történt valójában, hanem az, hogy mifajta célt szolgáljon az értelmezése. S ezután már a prekoncipiált értelmezés szabja meg, mi is valójában a tény, és mi az egyedül helyes interpretációja.

Az orwelli „újbeszéd" világa ez; a szavak elveszítik eredeti szótári jelentésüket, olykor egyenesen visszájukra fordulnak. Jelentésük csak az éppen megszerkesztett valóság kontextusában létezik; olykor még az is sokértelművé válik az utalások és metaforák homályában. Ha a 2006. év őszének eseményeiről szóló beszámolókat és elemzéseket olvassuk, az a benyomásunk támadhat, hogy merőben különböző történésekről számolnak be. Már abban sincs egyetértés, hogy meddig kell visszahátrálnunk az időben, hogy hitelesen fel tudjuk deríteni a lezajlott események oksági láncolatát.

S hogy valójában - a históriai tényszerűség értelmében - mi is történt, azt az értelmezésekből lehetetlen rekonstruálni. Ha „brutális rendőrterror'' az interpretációs keret, akkor kizárólag rendőri visszaélések történtek. Am ha törvénysértő rendbontók utcai randalí- rozásának jogszerű megfékezése zajlott, akkor - egyes kivételektől eltekintve - indokolt rendteremtésre került sor, amit a lakosság közhangulata is támogatott. A kétfajta értelmezés nem összeférhető, jóllehet a bennük foglalt tények - lévén a valóság sokarcú és ellentmondásos - egyáltalán nem zárják ki egymást.

A köznyelv és a közízlés, valamint a verbális minősítések gátlástalan eldurvulásáról, a megtévesztés és a hazugság közéleti polgárjogáról s az indulatok célzatos felkorbácsolásáról mind több panaszos szó esik. De a nyelvi eszközökkel történő manipulativ visz- szaélések körmönfontabb változatairól jóval kevesebb elemzés született. Szilágyi Anna a Félelemkeltés nyelve című írásában (Elet és Irodalom, 2008. április 30.) meggyőzően mutat rá, hogy a nyelv metaforikus és konnotatív jelentésrétegei olyan szerkezetekbe rendeződhetnek, amelyek kifejezetten a másik fél, a másként érző és gondolkodó ember megfélemlítését szolgálhatják. Ebben a nyelvi környezetben könnyűszerrel megfogan a „verbális kivégzés" lehangoló divata és a mindennapi megfélemlítés technikája. Ugyancsak az Elet és Irodalom 2009. évi tavaszi - egymást követő - számaiban olvashatjuk Szilágyi Ákos A populista mesebeszéd morfológiája című szellemes, szatirizáló-ironikus, szándékoltan „tudóskodó" írását arról, hogy a populista közbeszéd világképe akaratlanul is miként reprodukálja a népmesék morfológiáját, amelyet annak idején (1924) oly meggyőzően elemzett Propp. Úgy látszik, beérőben van a közbeszéd, a politikai dialógus és a nyilvános megszólalás sokoldalú tanulmányozásának felismert szüksége.

Somogyi Dávid (Népszabadság, 2008. november 21.) „valóságok harca" elnevezéssel illette azt a jelenséget, amelyet az imént az értelmezések versengéseként írtunk le. Pontos szavakkal írt arról, hogy „...egymástól gyökeresen eltérő valóságértelmezések küzdenek a választók kegyeiért". Ennek következtében „párhuzamos valóságok" jönnek létre. S makacs szívóssággal fenn is maradnak, mivel kemény politikai érdekek fűződnek létükhöz. Ezek a „valóságok" természetesen álvalóságok, pontosabban ideologikus valóságkonstrukciók, amelyek mindig tágabb - olykor fanatizmusra hajló - hiedelemrendszerekbe ágyazódnak. Nem a levegőben függenek tehát; éppenséggel ezek az alapjukat és hátterüket alkotó hitrendszerek valorizálják, őrzik meg és származtatják tovább őket. Ezért önmagukban nem is igényelnek logikus és tárgyszerű bizonyítást; úgyszólván evidenciaként működnek. Bennük az „így gondolom" helyett az „így érzem" logikája érvényesül. (Az érzelmek politikai szerepéről némileg részletesebben a Mozgó Világ 2009. évi 3. számában szóltunk.)

Az ideologikus valóságkonstruálásra fogékony, „hívő" állampolgár szívesen és talán nem is mindig tudatosan — diplomái számától függetlenül is - megteremti magánvilága saját „cenzúrahivatalát". Nehezen viseli el, hogy bármi is fenyegesse a valóság észlelésé206