Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka
képviselő" és az „örökös polgármester". Az előlegzett jóakarattal „politikai elit"-nek nevezett társadalmi alakzatban lelassult a folyamatos megújulás. Félreértés ne essék: a közbizalommal övezett, sikeres közéleti tevékenység prolongálható, ha alkotmányosan lehetséges, és ha az érintett választók is kifejezik ebbéli akaratukat. Az is magától értetődő, hogy az éppen hatalmi helyzetben lévő vezető csoport minden pártban és szervezetben kulcsszerepet játszik tulajdon utánpótlásának biztosításában. Am az már korántsem közömbös, hogy ilyen feltételek mellett milyen ütemben zajlik az új és új generációk képviselőinek belépése, ennek során mennyire érvényesül a „similis simili gaudet" elve, és vajon megfigyelhetőek-e a karrieralkalmazkodás neoszervilizmusának tünetei. Érett demokráciákban a sikeres politikai pályafutások rendszerint „lent" kezdődnek: a helyi társadalomban és a helyi önkormányzatokban, a polgármesteri hivatalokban és a lokális civil szerveződésekben. A vezető francia politikusok tekintélyes része miniszterként is megőrzi polgármesteri tisztét. Az angol képviselők mindegyikét egyéni választókörzet delegálja. Alig akad vezető amerikai politikus, aki ne valamelyik szövetségi állam vagy nagyváros adminisztrációjában (pontosabban: választott tisztségében) kezdené karrierjét. Ha „vezérek" vagy „beavatottak" szűk köre szemeli ki az utánpótlás tagjait, elkerülhetetlenül a személyi odaadás és „hűség" válik kívánatos erénnyé. Felettébb tanulságos, hogy nálunk több vezető politikus is szükségét érezte annak, hogy fordított utat járjon be: a központoktól az önkormányzatok felé. Joggal vélhették úgy, hogy „testközelből" is meg kell tapasztalniuk a választópolgárok életének mindennapjait és a demokratikus igazgatási technikák működését. Az így szerzett tájékozottság és tapasztalat semmi mással nem pótolható. Ezért bizonyosan fontos forrása a politikusi tehetségnek és intuíciónak, amelynek természetéről mindmáig kevés megbízható tudással rendelkezünk. A kiéleződő társadalmi-politikai feszültség közvetlenül befolyásolta a közélet szereplőinek megítélési mércéit és függési viszonyait, sőt karrieresélyeit is. Kedvezett a fanatizmusra hajló magatartásformáknak és az agresszió terhelte nyelvi eszközöknek. Új alakokat öltött és megtelepedett társadalmunkban a fenyegetettség érzete: a félelem a tárgytalan agressziótól, a biztonságérzet megingásától, a bűnözéstől, a szélsőséges megnyilvánulásoktól és a célzott fenyegetésektől. Ezek hatása behatolt a politikai erők „holdudvarába" is. A professzionális politika hatósugarában egyre hangsúlyosabb lett a pártkötelékek szerepe, éspedig mind a szabad és önkéntes elvállalás, mind a minősítő odaítélés tekintetében. Megnőtt egy régtől ismerős típus - a szemellenzős, fegyelmezett „pártkatonák" - létszáma, holott a rendszerváltás másnapján olybá tűnt: egyszer s mindenkorra búcsút vehetünk tőlük. A képviselők is - parlamentben és önkormányzatoknál - mindinkább pártjuktól látszanak függeni, mintsem választóiktól. Hellyel-közzel pártutasításokat végrehajtó automaták benyomását keltik. Szomorúan jellemző, hogy a magyar parlamentben alig vannak szabad és kötetlen viták az ország életének és jövőjének kulcskérdéseiről, amikor a képviselő személyes lelkiismerete, képzelőereje és tehetsége szerint szólalhat meg. Pedig effajta eszmecserék alapján feltehetőleg a törvényhozás is kiérleltebb lenne. Maga a parlament pedig joggal kelthetné a hozzáértő nép „okos gyülekezetének" képzetét. Csak így válhatna a közpolitika alakításának országos műhelyévé, amely mintául szolgálhatna az önkormányzatoknak, és fontos kérdések körül szervezhetné a közvélemény alakulását. Manapság a parlamentben is a pártok jól ismert politikusai „tündökölnekmellettük sok az önmagát alig észrevétető „szürke hegedűs". Már csak ezért is, vagyis a képviselők jobb társadalmi láthatósága végett is kívánatos lenne a jóval kisebb létszámú országgyűlés. A képviselő nem valamely régió „kijáró embere", nem egyszerűen lokális érdekek ügynöke, hanem az egész nemzet megbízottja: a szó eredeti értelmében vett népképviselő. Ezen mit sem változtat az, hogy természetesen vannak lokális kötelezettségei is. De meg kell 203
